Létrehozva: 2022.08.24.

Megszólalt a jogász: Furcsa helyzetet eredményezhet Kulcsár Edina várandóssága

Mivel az egykori szépségkirálynő jogi értelemben még házas, sietnie kell a válással, ha szeretné, hogy G.w.M vezetéknevét kapja a pici.

Érdekes jogi helyzetet teremtett a tény, hogy Kulcsár Edina és hat évvel fiatalabb kedvese szülői örömök elé néznek. A pár persze felhőtlenül boldog, amiről az egykori szépségkirálynő meghatottan nyilatkozott a TV2 kamerájának. 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

"Kétgyermekes édesanyaként hatalmas öröm és boldogság, amikor az ember megtudja, hogy ismét életet adhat egy gyermeknek, főleg úgy, hogy az én életem most egy kicsit más, hiszen új szerelem van az életemben, akivel nagyon vágytunk rá, hogy legyen gyermekünk, de nem ilyen korán terveztük. Azt gondolom, hogy ez a gyermek már nagyon szeretne jönni. Ráadásul tényleg nem tudom, hogy jött össze, mert elvileg nem kellett volna jönnie, hogy így fogalmazzak, de mégis nagyon örülünk neki "- mondta Edina a videóban, melyben nem mellékesen azt is elmondta, hogy éppen az áldott állapota miatt kénytelen visszalépni a csatornán szeptemberben induló Dancing with the Stars-ban való szerepléstől. 

Üröm az örömben...

Ugyanakkor egyszerű a válasz arra a kérdésre, hogy a szerelmesek miért is érzik úgy, hogy egy picit korábban érkezett a gyermekáldás, mint az ideális volna. Edina és volt kedvese, Szabó András „Csuti” ugyanis papíron még házasok, ami miatt erősen kérdéses, hogy a törvények kit is tekintenek majd az apróság hivatalos apjának a születése után. Erről a faramuci és megoldásra váró helyzetről a Bors kérdezte dr. Mester Csaba ügyvédet, aki világossá tette, a gyors válás lehet a megoldás, ha a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük a rapper családnevén legyen anyakönyvezve. 

Fotó: TV2


A férjet kell a gyermek apjának tekinteni

„Ilyen esetben a lehető leggyorsabb válást javaslom, hiszen Magyarországon a házasságon alapuló apasági vélelem az irányadó a tekintetben, hogy ki kerül édesapaként bejegyzésre a születési anyakönyvi kivonatba, vagyis kinek a vezetéknevét is viselheti majd a gyermek. 

A gyermek apjának – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állt”

 - kezdte a lapnak a jogi szakember, aki a gyors váláson és a még gyorsabb esküvőn kívül még egy járható utat lát arra, hogy Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeke ne a Szabó nevet kapja születésekor. 


 Ez lehet a megoldás

"Van egy megoldás, ami arra az esetre lehet hasznos, ha a válófélben lévő felek valamilyen okból nem tudják megsürgetni a hivatalos válásukat. Ekkor a felek megállapodhatnak abban, hogy a harmadik féltől született gyermek ne a hivatalos férj, hanem az édesanya vezetéknevét kapja. Ehhez persze a házastársak mindegyikének beleegyező nyilatkozata szükséges. Az édesapa pedig csak azután veheti törvényesen is nevére gyermekét, ha a válást hivatalosan is kimondják" - tette hozzá dr. Mester Csaba.

Fotó: TV2


Berki Mazsi váltja Edinát

Kulcsár Edina természetesen azonnal jelezte a TV2 felé, hogy anyai örömök elé néz, ezért bár sajnálja, de le kell mondania a lehetőségről, hogy megmérettesse magát a Dancing with the Stars harmadik évadában. A csatorna elfogadta és megértette a döntését és pillanatok alatt meg is találták azt a hölgyet, aki beszáll helyette a versenybe. Ő nem más, mint Berki Krisztián özvegye, Mazsi

"Azért hívtak fel, hogy lenne-e kedvem becsatlakozni a Dancing with the Stars-ba. Nagyon meglepődtem, hiszen tudtam, hogy a szereplők már megvannak, de ebbe ugye közbeszólt valaki. Nem igazán volt kérdés, hogy elvállalom -e, hiszen szeretek táncolni és a tánc egy olyan műfaj, ami kifejezi az érzelmeinket. Úgy gondolom, hogy ez a lehetőség számomra nagyon jókor jött és én hiszek a jelekben, a sorsban és abban, hogy minden okkal történik az életünkben. Nagyon szerettünk Krisztiánnal táncolni és sokszor mentünk is el ketten.

 Ő most föntről fog figyelni, vigyázni és segíteni engem

- mondta Berki Mazsi, miután bejelentették, hogy ő lép majd Kulcsár Edina helyébe. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg