Létrehozva: 2021.11.27.

Ennek a fele sem tréfa: Így csal mosolyt Schmuck Andor a gyerekek arcára

A koronavírus-járvány ellenére sem töri meg az évtizedek óta bevált szokást.

„Hohohohohóóó” – ezzel a gondolattal ébredt péntek reggel Schmuck Andor, majd rögvest be is jelentette, hogy koronavírus ide vagy oda, ha törik, ha szakad, ő idén is Mikulásnak öltözik, hogy egy kis örömöt csempésszen a szürke hétköznapokba.

Fotó: Facebook

A Farm VIP-ből három nap után távozó, jólelkű politikus azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy egy videóban köszönti a gyerekeket, és csak dicséri őket, hiszen ő mégsem egy krampusz, hanem Mikulás.

„Több mint 30 éve, december elején, mint Télapó teljesítek önkéntes szolgálatot. Óvodákban, iskolákban és persze barátoknál is! Arra gondoltam, hogy felajánlom minden nagymamának, nagypapának, aki ebben a helyzetben nem tudja ezt az alkalmat az unokákkal ünnepelni: küldje el nekem privát üzenetben a gyermek kereszt vagy becenevét, hogy miért dicsérje meg a Mikulás (rosszat nem mondok, mert a Télapó nem a krampusz) és jövő héten megérkezik a kis videó a “Télapótól”, amit el lehet küldeni az unokának, unokáknak! Aki, szeretne élni ezzel az ingyenes lehetőséggel, annak várom a privát üzenetét a Messengeren 2021.november 30. 17:00 óráig! A videó szintén a Messengeren érkezik december 2-án, 19:00 óráig! Boldog Mikulást mindenkinek” - írta lelkesen Andor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg