Létrehozva: 2021.07.12.

“Bele fogsz dögleni a fájdalomba” – Zaklató teszi pokollá Szily Nóra életét

A tévés már a fiainak is szólt, hogy ha vele bármi történne, tudják, ki állhat a háttérben.

Szerző Ripost

Épp hogy béke lett a szomszédokkal, akik a kutyaugatás miatt jelentették fel, most egy újabb elképesztő történet közepén találta magát Szily Nóra. Egy nő feljelentette őt állatkínzásért. A tévés örökbe fogadott cicája, Lucifer másfél éve a szomszédba költözött. A feljelentő szerint viszont a macskát a műsorvezető nem kereste, a szabadban töltött hónapok alatt az állat vesebeteg lett, a befogadó idős szomszéd párnak pedig nincs pénze gyógyíttatni, Nóra pedig nem hajlandó segíteni.

Amikor Szily Nórát a Bors felhívta az ügyben, a válaszaiból egy elképesztő történet rajzolódott ki.

Pontosan tudom, hogy ki jelentett fel – nyilatkozta a lapnak Szily Nóra.

Ismerem őt. Először akkor kereszteztük egymás életét, amikor sok más nő mellett ő is jelentkezett az Ördög Nóra–Törköly Erika vezette Angyalműhelybe, ahol én mint coach dolgoztam. Akkor arról beszélt, indulni szeretne az X-Faktorban, ami azért volt furcsa, mert a külseje, a hiányos fogazata miatt nem feltétlenül volt színpadképes, de elfogadtuk őt úgy, ahogy van. A rajongóm lett, ezután kezdett leveleket írni nekem, az elsőt kézzel, az hatvanoldalas volt, viaszpecséttel a tetején...

Szily Nóra azt meséli, hogy a nő ezek után hol eltűnt az életéből, hogy előkerült, egy időben például internetről megnézte, mikor és hol lép hallgatóság elé a híresség, akit mindenhova követett.

A jelenléte egyre kellemetlenebbé vált számomra. Minden előadásomon ott ült az első sorban, és ijesztő módon bámult. Meg akart ölelni, amikor pedig hagytam, egyszerűen nem akart elengedni. Jöttek az újabb levelei, először rajongói stílusban, aztán átváltott mocskolódásba. Ezekben már olyan indulatok voltak, hogy kezdtem komolyan félni tőle. A fiaimnak mondtam, ha velem valami váratlan történik, tudjanak róla, hogy ő létezik. Megkértem, hogy hagyjon békén, de nem érdekelte. Három évvel ezelőtt például egy szarvasi táborunkba akart bejelentkezni, de nem adtunk neki jegyet. Erre eljött Szarvasra, kivett egy szobát, és kint cirkált. Aztán feljelentgetett – például az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál is –, persze mindenhol elutasították. Hónapokra eltűnt, majd megint jelentkezett.

Amikor Szily Nórától azt kérdezték, hogy milyen leveleket írt, sok megdöbbentő dokumentumot kaptunk.

Ezeket az anyukám halála után kaptam: „Végre a karma feltűrte az ingujját, és felmossa veled a padlót! Remélem, bele fogsz dögleni a fájdalomba!” vagy ezt: „Boldog első, anyu -nélküli karácsonyt a lúzer, hároméves szintű libának. Minden tisztelet nélkül, mert nem érdemled.”

Ilyen sokkolóan gonosz sorok rendszeresen érkeznek Nóra hivatalos fiókjába, mind az említett nőtől származnak, sokszor álprofil mögül. Szily Nóra kilenc éve bízik benne, hogy egyszer elmúlik ez a rémálom, de már nem bírja tovább.

Az állatkínzással való feljelentés volt az utolsó csepp a pohárban. Elegem van! – nyilatkozta a műsorvezető. – Feljelentem becsületsértésért, zaklatásért, rágalmazásért. Emellett, amiért a munkaadóimnak is rendszeresen írogat, hogy ne adjanak nekem megbízást – mert ilyen is volt –, hitelrontásért és jó hírnév megsértéséért is felelnie kell. Véget vetek ennek – tette hozzá Szily Nóra, majd így folytatta: – A macskaüggyel kapcsolatban pedig annyit szeretnék mondani, hogy a cica remek életet él, szerető befogadókra talált a szomszédoknál. Amikor elütötte az autó, én vittem műtétre – hamis vád az is, hogy nem törődöm vele.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”