Létrehozva: 2021.06.21.

„Ez számunkra is rizikó” – Kockázatos döntést hozott Ördög Nóra és Nánási Pál

A műsorvezető és férje egy régi álmát váltotta valóra. Ehhez azonban a pár minden energiájára és anyagi forrására szükség van.

Megnyílt Ördög Nóra és Nánási Pál legújabb bolt-bisztrója Balatonakarattyán a múlt hétvégén. Az üzlet a Nekem a Balaton nevet kapta, a házaspár pedig nem tagadja, hogy álmuk megvalósításához nem csak energiára, de komoly összegekre is szükségük volt.

Ördög Nóra komoly döntést hozott
Fotó: Máté Krisztián / Ripost

„Bár kereskedelmi és idegenforgalmi diplomám van, és vendéglátóipari tanulmányaim is voltak, sosem gondoltam volna, hogy végül vendéglátós leszek. Nekünk ez mindig is szerelem projekt volt, nem üzleti szemlélettel vágtunk bele. A tavalyi beruházáshoz képest azonban ez már jóval nagyobb lépték, fel kell nőnünk a feladathoz. Hitelt vettünk fel, és minden időnket, energiánkat és anyagi forrásunkat beletesszük. Ez számunkra is rizikó, de reméljük, hogy itt a „csücsökben” már nem zavarunk senkit, a vendégek is szeretik majd a helyet és visszatérnek hozzánk” – mondta el a Blikknek Ördög Nóra.

A TV2 műsorvezetőjének számításai a jelek szerint bejöttek, szombaton ugyanis már tele volt a bisztró vendégekkel, és remélik, hogy a régi kisboltjukat is megtarthatják.

„Szívünk-lelkünk benne van, és nagyon jólesik, hogy a családunk is a részese. A csapatunk tagja Palkó unokatestvére, de besegít az öcsém, Árpi is. Nyáron jönnek az apósom és a szüleim, de még a nagyszüleim is” – mesélte nevetve Nóra. „Szépen lassan alakul a hely, mindent mi magunk választottunk ki, nincs külön lakberendezőnk. A régi kisbolt sorsa mostanában dől el, ha a forgalom jelentős része átkerül az új helyre, az egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Mi nagyon bízunk benne, hogy egy csendesebb, kisebb tömeget vonzó verzióban tovább tud működni az eredeti üzlet is a környékbeliek megelégedésére” – fogalmazott a kétgyermekes édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde