Létrehozva: 2021.04.13.

Hatalmas örömhír: kiderült Polgár Kriszta babájának a neme

Polgár Kriszta elárulta, hogy kislányt vagy kisfiút hord a szíve alatt. Egy biztos, hatalmas most az öröm a családban!

Polgár Kriszta elárulta, kislányt vagy kisfiút hord a szíve alatt! Az egykori szépségkirálynő a harmadik gyermekével várandós, eddig két kisfia született.

Polgár Kriszta harmadik gyermekével várandós
Fotó: Instagram

„Itt nincsenek nagy genetikai ultrahangok, minden két hétben megyek ellenőrzésre és kész. Hiányzik kicsit a magyar rendszer, de ezt kell megszoknunk. Ezért is csináltattuk meg a budapesti Czeizel Intézetben ismét a PRENA tesztet, mint az előző két fiunknál is. Most kicsit körülményes volt a dolog, mert innen küldtük a vérmintát, de megoldották, nagyon segítőkészek voltak. Minden rendben volt és ekkor nyugodtam meg igazán” - kezdte a NLC-nek Kriszta, aki azt is elárulta, hogyan tudták meg babájuk nemét.

„A baba nemét pedig úgy tudtuk meg, hogy az egyik szokásos ultrahang vizsgálatunk végén kaptunk egy borítékot, amiben benne volt, hogy kislányunk vagy kisfiunk lesz. Nem bontottuk fel a férjemmel, hanem elvittük egy lufis céghez, ahol beletették egy hatalmas fekete luftballonba konfektivel. Hazavittük a fiainknak és este együtt durrantottuk ki. Óriási volt az öröm és a sikítás, amikor felolvastuk, hogy ezúttal kislányunk érkezik. Nagyon meglepődtünk, mert a családban csak fiúk születtek eddig, öt fiú unokatesónk van, ő lesz az egyedüli lány. A férjem azonnal a fejéhez kapott és azt mondta, hogy akkor most harminc évig bezárja ezt a kislányt, annyira fogja félteni” – mondta a harmadik gyermekével várandós sztármami.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek