RETRO RÁDIÓ

Ráhívták a rendőrséget, botrányt okozott a Nemzet Színésze a szállodában

Cserhalmi György
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 03. 20. 05:50

Cserhalmi György is megszólalt az esettel kapcsolatban.

Forgatáson okozott Cserhalmi György botrányt a társaival. A Nemzet Színésze évtizedekkel ezelőtt a 80 huszár című film forgatásán keveredett balhéba a szereplőkkel az oldalán. A film lengyelországi forgatásán az egyik este a szállodában helyi emberekkel verekedtek össze.

„Szombaton volt egy szabadnapunk, és hát, volt ereszd el a hajam... Egyébként is a bögyükben voltunk már, szóval nem kellett sok a bajhoz. Jöttek nyolcan, kigyúrtak, hihetetlen volt, de egyikük sem volt ellenfél. Utána kijött a rendőrség is, a szállodában két emeleten csak takarítottak utánunk, mert annyi sebesült meg sérülés volt. Utólag visszatekintve győztünk” – árulta el az Atv Spirit Rövidre vágva című adásában Cserhalmi.

Cserhalmi György
Fotó: Ripost

A szombat esti műsort beharangozó Blikk Tordy Gézát is idézte, szerinte Cserhalmi György volt a vezér közöttük.

„Az biztos, hogy Cserhalmi Tyutyu mindig is verekedős volt, szóval nem lepne meg, ha ő provokálta volna a többieket. Viccből persze...” – árulta el a színészóriás.

A szintén a filmben szereplő Dózsa László szerint nem feltétlenül voltak teljesen józanok.

Hát mégis mi lett volna a kiváltó ok? Elmondom, a vodka! Viszont úgy rémlik, nem a szálloda állt a bunyó után romokban, hanem inkább mi – elevenítette fel a történteket Dózsa László. – Tisztán megvan, hogy én később érkeztem vissza a szállásra, mert valamit még forgattunk, de amikor betoppantam, már ment a balhé. Az egyik lengyel elfutott Tyutyu elől, én meg utána. Elkaptam és visszavittem neki: hogy tessék, visszahoztam. Szerintem döntetlen lett a bunyó, és jól is van ez így.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.