1 éve

Megtörte a csendet, magánéletéről vallott Szabó Ádám

Járványhelyzet ide, vagy oda, Szabó Ádám elhatározta, hogy ez az év a zenélés mellett bizony a kőkemény edzésről fog szólni. A Sztárban Sztár hetedik évadának győztese néhány hét alatt elképesztően kigyúrta magát, miközben mások csak ábrándoznak arról, hogy eljuthassanak az edzőterembe!

Szabó Ádámnak tavaly nyáron a Sztárban Sztár indulása előtt már sikerült nyolc kilót fogynia, mindössze két hónap alatt. Bár a fiatal énekes egészen addig hajlamos volt halogatni a dolgokat, akkor elhatározta, hogy nem lesz saját maga ellensége és bizony minden energiájával az edzésre koncentrál.

Fotó: Instagram

Így tett most is, miután elhatározta, idén minden eddiginél jobb formába szeretne lendülni. Még akkor is, ha a koronavírus miatt egyelőre minden fellépése elmarad. Ádám, amikor éppen nem a stúdióban dolgozik legújabb szerzeményein, az edzőteremben izzad órákon át, és titkon talán bízik benne, hogy a változást a szebbik nem képviselői is észreveszik.

„Szerencsére sikerült megoldanom, hogy a koronavírus ellenére lejárhassak edzeni. A mozgás hónapok óta nagyon fontos része az életemnek, nemcsak testileg, de szellemileg is feltölt. Erre most különösen nagy szükségem is van, hiszen én is nehezem a bezártságot, valamint azt, hogy nem léphetek színpadra” – kezdte a Ripost-nak Ádám, aki kicsit azt is sajnálja, hogy a korlátozások miatt mostanában nagyon nehezen tud ismerkedni.

Habár a Sztárban Sztár alatt naponta kapta ostromolták a fiatal lányok, akik közül sokan bizony intim képekkel is bombázták, Ádám akkor élvezte a szingliséget, nem akart meggondolatlanul fejest ugrani egy új kapcsolatba. A műsor után pedig drámai ok miatt nem randizott: szeretett nagymamáját próbálta óvni, akivel egy háztartásban élt.

Imádott nagymamája viszont sajnos tavaly november végén elhunyt, a lesújtó hírt Ádám a Facebookon jelentette be. Ez azt is jelenti, hogy az énekes szabadon ismerkedhetne, de ideálisnak mondható randi helyszín híján inkább kivár.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ádám Szabó (@szaboadamofficial) által megosztott bejegyzés

„Most nincs itt az ismerkedés ideje. Hol is találkoznék a kiszemelt lánnyal, ha nyolcra már otthon kell lennünk? Megmondom őszintén, nem kergetem a kapcsolatokat, bár lennének érdeklődők” – tette hozzá Ádám egy kissé hamiskás mosollyal.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ijesztő részletek a debreceni szexuális támadásról

origo.hu

Itt vannak a részletek Berki Mazsiról és új párjáról

borsonline.hu

A fél országra másodfokú riasztást adtak ki: ekkor érkezik meg a vihar

hirtv.hu

Várják a mentőhelikoptert, nagy a baj Fertőendrédnél

ripost.hu

Meztelenül fekszik a kertben, totál pucéran kapták le a bomba testű szupermodellt

hirtv.hu

Több megállón keresztül szexelt a mogyoródi HÉV-en egy pár

mandiner.hu

Holtan találtak Washingtonban egy Putyin-kritikus orosz milliárdost

mindmegette.hu

Fogyássztori: „Levegő után kapkodva tudtam csak felmászni egy kilátóba”

origo.hu

Ezeket a magyar filmeket ajánlja Rákóczi Feri

ripost.hu

Nyár végi finomság: így készül a cukkinis palacsinta

ripost.hu

Sokkoló dokumentumok: Durva részletek derültek ki Brad Pitt részeg őrjöngéséről

life.hu

Hüvelyfolyás gyulladás nélkül: erről ismerheted fel a bakteriális vaginózist

További cikkek

HŰHA

Melltartó nélkül posztolt Pap Dorci, megvesznek tőle a pasik

HŰHA

Perverz üzenetekkel csábítják szexre a TV2 kisgyermekes sztárját

HŰHA

Sziget Fesztivál: Ki a legdögösebb magyar híresség?

HŰHA

Sztárok bikiniben 4: szavazz a legszexibb hírességre!

HŰHA

Ennél szexibbet nem látsz: Levetkőzött az Exatlon amazonja

HŰHA

Megnéztük a Mandoki Soulmates: 30 éves jubileumi koncert főpróbáját

HŰHA

Van rajta bugyi? Szétnyílt Gelencsér Timi szoknyája - Videó

HŰHA

"Köszönöm Istenem" - luxusautóval ünnepel Curtis