Létrehozva: 2020.08.11.

Tiltakoznak a lakók Ördög Nóráék boltja ellen: nyílt levelet írtak

A műsorvezető és férje kisboltja miatt a balatonakarattyai lakóközösség tagjai tiltakoznak, pedig közel a megoldás.

Nyílt levélben tiltakoznak a balatonakarattyaiak Ördög Nóráék kisboltja ellen. Az idén nyáron nyílt büfé-bolt óriási forgalmat generál, akkorát, hogy a környező házak lakói nehezen viselik a kialakult tömeget és a házaik előtt sorakozó autót tömegét.

Fotó: Sulyok László

„Nem értjük, hogy üdülőövezetben miért kellene elviselnünk ekkora forgalmat. Tavaly a környéken óránként ha két autó ment át, sokat mondunk. Soha nem volt gond a parkolással, a zajjal. Legtöbbünk gyerekkora óta itt nyaral, generációk nőttek fel itt békésen, az utcán biciklizve, tollasozva. A gyerekek egyedül mentek a kisboltba kalácsért, tejért vagy épp szúnyogriasztóért, ha kellett. Most ott tartunk, hogy a gyerekek egyedül az üveggyűjtőig sem tudnak elmenni, mert percenként autók száguldoznak 30 helyett 60-nal, vagy épp sehova sem nézve parkolnak ki-be az autók. Többször a szerencsén múlt, hogy egy autó nem ütött el egy biciklist vagy minket” – fogalmaztak a nyílt levélben.

A megoldás azonban közel van, és ezt már Ördög Nóráék is jelezték egy hetekkel ezelőtti videóban. A műsorvezető és férje akkor elmondták, hogy a helyi önkormányzattal együtt már dolgoznak a megoldáson.

„Egyébként nagyon felbolygattuk a helyi kis közösség életét. Ennek a felelősségét érezzük is, és ezúton arra kérünk mindenkit, hogy amennyire lehetséges, tartsuk tiszteletben az itt élők nyugalmát. Nem gondoltam volna, hogy itt forgalmi dugó keletkezik, hiszen nem is központi részen van” – fogalmazott néhány héttel ezelőtti videójában Nóra.

„Ez két kicsi utca volt eddig, senki nem volt felkészülve arra, hogy itt ilyen forgalom keletkezik. Az önkormányzat viszont nagyon rendes és támogat minket, igyekeznek parkolóhelyeket kialakítani a környéken ahhoz, hogy fel tudják dolgozni ezt az embertömeget” – mondta el az ominózus videóban Nóra és férje, Pál, akik megköszönték a helyiek megértését.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek