tóth gabi
Kamarás Iván felkészült a káoszra. Igyekezett pozitívan hozzáállni a kialakult helyzethez.
Kamarás Iván a saját javára fordította az elmúlt hónapok nehézségeit. A Mintaapák újdonsült színésze nem pánikolt be a koronavírus-járvány miatt, sőt a karanténban olyan dolgokat tanult, amelyeket már évek óta tervezett.
„Szerintem sokaknál ott jött be a para, amikor azon kezdtek el agyalni, hogy mikor lesz vége, mi lesz utána. Én végig készültem a koncertre például, folyamatosan próbáltunk online a zenekarral, és milyen jól tettük, mert most kapkodhatnánk” – kezdte a Blikknek Kamarás, aki bevallotta, hogy az első hét után gőzerővel vetette magát bele új feladatokba. Például oroszul tanult.
„Az első héten még furán éreztem magam, de aztán elhatároztam, nem fogom negatívan szemlélni az eseményeket. Elkezdtem például oroszul tanulni, zongorázni és főzni. Anno oroszul tanultam tíz évet az iskolában, és meglepően hamar vissza is jött minden. Azonnal tudtam írni például, az olvasás meg eddig is ment. Nem szabad veszni hagyni ezt a tudást” – mondta a színész, aki nem csak a nyelvtanulásban jeleskedett. A főzést is olyan szintre fejlesztette, hogy még a konyháját is fel kellett hozzá újítania.
„Az elektromos sütőlapot gázra cseréltem, felújítottam a konyhát, beszereztem mindent, amire szükségem lehet. Vettem rendes késeket, rengeteg fűszert, és már kenyeret is sütök. Azt a biztonságot szerettem volna megszerezni, hogy ha belesek a hűtőbe, akkor tudjak főzni valamit abból, amit ott találok. Nemrég apámnak már én készítettem a születésnapi ebédet, mondta is anyám: ezt is megértük!” – magyarázta a lapnak Kamarás