RETRO RÁDIÓ

Szellemet idézett a magyar színésznő, elképesztő dolog történt – videó

Szellemet idézett a magyar színésznő, elképesztő dolog történt – videó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 16. 20:40

Köllő Babett az elhunyt nagyapjával próbálta meg felvenni a kapcsolatot.

Köllő Babett kifejezetten spirituális beállítottságú! A színésznő korábban már egy hátborzongató kirándulást is bevállalt egy elhagyatott kísértetkastélyban, most pedig egy szellemidézésen vett részt.

A luxusfeleség az elhunyt nagypapájával próbálta meg felvenni a kapcsolatot.

Fotó: Facebook

„Valamiben az embernek kapaszkodnia kell. Muszáj azt hinned, hogy ez nem ennyi volt„ – kezdte a Tények Plusz műsorában Babett, majd hozzátette: a kísértetkastélyban tett kirándulása után ellátogatott egy médiumhoz, ahol azonnal bedobták a mély vízbe, ugyanis szellemet idézett.

”Először a nagymamámat idéztem meg, és elképesztő dolgok történtek már akkor is. Nagyon érdekes, mert később édesanyámat is megleptem egy ilyen szeánsszal, ahol a nagypapámmal beszéltünk. Ő is azt érezte, amit én. Két-három napig csak ültünk és néztünk, minden tökéletes volt„ – árulta el Babett. Mint kiderült, a szeánsz sikeres volt, ugyanis a luxusfeleség anyukája tudott beszélni az elhunyt nagypapával. Babett bevallása szerint ezek nagyon megható pillanatok voltak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.