RETRO RÁDIÓ

Veszített az értelmi képességeiből VV Fanni elrablója

Veszített az értelmi képességeiből VV Fanni elrablója
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 04. 29. 06:10

B. László másfél évet töltött előzetesben, egy éve házi őrizetben van, most otthonról végezhető munkát vállalna.

Nehezen viseli a házi őrizet miatti bezártságot VV Fanni elrablója. B. László úgy érzi, kezd elbutulni az ingerszegény környezetben.

„Rengeteg idő telt el, és most a vírus miatt még jobban tolódik minden, s a bezártság, még ha az házi őrizet is, egyre jobban érződik a vádlotton. Nem dolgozik, nem érik impulzusok, nem szívhat friss levegőt, ami egyértelműen nincs jó hatással a mentális egészségére. De ezt ő maga is tudja és mondja is, hogy egész egyszerűen úgy érzi, butul el az ingerszegény környezetében” – mondta el a Borsnak a férfi nagybátyja dr. Brodmann Péter.

Fotó: Sulyok László

László otthon végezhető munkát vállalna, de rokona beszámolója alapján egyelőre nem járt sikerrel a keresgélésben.

„Nyilván jót tenne, mint ahogy a börtönben is jót tesz a raboknak a séta, és persze az, ha legalább itthoni munkát vállalhatna. De úgy, hogy egy állásinterjúra nem tud elmenni, erre nyilván elég kevés az esély, de László ettől függetlenül keresgél.”

Vasárnap ráadásul tévesen jelzett a lábbilincs, és a férfi otthonának környékét rendőrök lepték el, mert azt hitték, szökni készül. Végül a zuhany alatt találtak rá, és mint kiderült, esze ágában sem volt szökni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.