RETRO RÁDIÓ

Dúl a háború: kitálalt a bennfentes a magyar sztárpár botrányos válásáról

Vasvári Vivien boldogabb, mint valaha
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2020. 03. 14. 09:40

A kétgyermekes édesanya és férje között teljesen elmérgesedett a viszony, nem tudnak megállapodni egymással.

Képtelen megállapodni a bíróságon Vasvári Vivien és férje, Fecsó.

Az egykori álompár teljesen eltávolodott egymástól, és bár korábban úgy tűnt, meg tudnak állapodni az anyagiak tekintetében, a válóperük legutóbbi tárgyalásán Fecsó közölte, nem tartja magát a korábbi megállapodásukhoz.

Fotó: Sulyok László

„Korábban lehetett olvasni, hogy Fecsó félmilliós gyerektartást fizet, de erről sose volt szó, 250 ezer forint volt a megállapodás. Most mégis azt mondta, ezenfelül nem állja a fia óvodai költségeit és visszamenőleg sem fizeti ki a hat hónapnyi gyerektartási különbözetet sem. Vivien nem hitt a fülének, hiszen ezekről korábban mind megegyeztek, így egy kicsit olyan, mintha Fecsó az időt akarná húzni, hátha a volt párja belefárad az egészbe” – mondta el a Blikknek egy bennfentes.

A feleknek négy hónapjuk van megegyezni, addig lehet szüneteltetni a tárgyalást. Ha nem jutnak dűlőre, nem tudnak közös megegyezéssel elválni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.