RETRO RÁDIÓ

Megváltoztatott mindent Palik László életében, őszintén beszélt a döntésről

Megváltoztatott mindent Palik László életében, őszintén beszélt a döntésről
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 13. 08:15

A tévés elárulta, hogy gyermekei miatt kezdett el odafigyelni saját testi épségére.

Palik László a múlt évét és az ideiből is jó néhány napot Dominikán töltött az Exatlon Hungary forgatásai miatt. A Forma 1 egykori kommentátora eleinte nem akarta vállalni a műsort, de napról napra újra megszerette a tévézést.

Fotó: Sulyok László

„Imádom a munkámat, szeretem azt, amit csinálok, kitűnő emberekkel, nagyon jó kollégákkal vagyok körülvéve, és itt lehetőségünk van az elmélyült alkotómunkára” – mondta az 58 éves Palik a Borsnak. A tévés a lapnak arról is beszélt, miért hagyta abba 50 éves korában az autóversenyzést, ami hatalmas szerelem volt az életében.

„Eredménytelenül nem szerettem volna, ez volt az egyik része. A másik része, hogy akkortájt született meg a harmadik gyermekem, Vince kisfiam. Azt éreztem, hogy van három gyerekem és azt a három gyereket fel kell nevelni, el kell kísérni. Imádom, amit csinálok, imádok autóversenyezni, imádok hétről hétre különböző versenysorozatokban küzdeni, rohanni körbe a világon. De elkezdtem azon is gondolkodni, amin előtte soha, hogy mi történik, ha nagyon összetöröm magam” – magyarázta a műsorvezető. Palik László ma is követi a Dakar rali eseményeit, de már tompult benne a hiányérzet a versenyzés iránt.

Szerinte az Exatlon és a Dakar annyiban nagyon hasonlít egymásra, hogy mindkettő egy maratoni, terheléses versenysorozat. A rengeteg harc és megpróbáltatás miatt Palik nagyon tiszteli a műsor harcosait.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.