Létrehozva: 2019.05.24.

Így alakítják át a modelleket, ez derült ki Mihalik Enikő karrierjéről

Ebergényi Réka felfedezésérõl is meglepõ részletek derültek ki. Menedzserük mesélt a lányokról.

Senki nem születik modellnek, a pályát választó fiataloknak szükségük van egy olyan ügynökségre, amely felépíti őket. Az arra érdemesekbe ugyanis százezreket – különleges esetekben akár milliókat is – fektethetnek, mielőtt sztárrá válnának.Így volt ez napjaink egyik magyar szupersztárjával, Mihalik Enikővel és elődjével, Ebergényi Rékával is, akik történetéről felfedezőjük és menedzserük, Kajdi Csaba mesélt.

"Emlékszem, megérkezett csálé fogakkal, kontúrceruzával készített szájjal, és olyan szemöldökkel, mintha konyakospohár mentén rajzolták volna. Szép és érdekes lány volt, de kellett vele dolgozni, mire piacképessé vált" – elevenítette fel a Visage Modellügynökség tulajdonosa, hogyan ismerkedett meg Ebergényivel, aki később, 2002-ben az első magyar lány lett, aki Victoria’s Secret-divatbemutatón lépett fel. Addig azonban előfordult, hogy összekülönböztek - írja a Blikk.

"Milánóba küldtük ki, ám amikor visszajött, eléggé nagydarab lett, mert szeretett nassolni. Akkor magyaráztam el neki, hogy ez egy életforma. Össze is szedte magát, és úgy ment ki Amerikába, ahol olyan jó visszajelzéseket kapott, hogy az ügynökség 15 ezer dollárért azonnal megcsináltatta Réka fogait" – mesélte Kajdi, aki akkor is ott volt, amikor a külföldi ügynökség Mihalik Enikőt alakította át.

"A Chanelhez kellett mennie castingra, de nem tetszett a stílusa az ügynökségnek, ezért levitték a Pradába, ahol cipőt vettek neki" – mondta a NőComment! felvételén a szakember.

Ám ez ma már ritkán fordul elő: Kajcsi Csaba a Blikknek elárulta, nagyon megválogatják, kinek a karrierjébe ölnek pénzt.

"A 2000-es esztendők kezdetén évi ezer modell akart sztár lenni, most százezer. Külföldre már csak olyat hívnak, akik szinte tökéletesek. Mi is alaposan megválogatjuk, kibe fektetünk, de ha látunk benne lehetőséget, fizetjük a tesztfotózásait, az útiköltségét, esetleg befizetjük egy formába hozó bootcampre, veszünk neki egy-két ruhadarabot. Ezeket a költségeket természetesen később a bevételből levonjuk" – sorolta Kajdi. Ugyanez igaz a külföldi lehetőség költségeire nézvést is, amelyeket szintén előlegként tartanak nyilván, így előfordul, hogy egy lány hetekig-hónapokig dolgozik, mire először igazán keresni tud.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"