RETRO RÁDIÓ

"Undorító, amit művelnek!" - áll a bál Klapka György családjában, gyerekei szóba se állnak egymással

"Undorító, amit művelnek!" - áll a bál Klapka György családjában, gyerekei szóba se állnak egymással
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 19. 10:05

Kerülik egymást Klapka gyerekei.

Klapka György két évvel ezelőtti halála óta áll a bál a családban. Öt gyermeke hátat fordított egymásnak, Dennis állítja: szóba sem állnak egymással a testvérek.

Klapka Dennis már többször is erősen indulatos hangvételben mondta el véleményét a család viselkedéséről. Szerinte az örökség után már senki sem kíváncsi a másikra.

"Ez a család nem érdemli meg, hogy közös néven éljen, mert undorító, amit művelnek! A vidéki parasztok, akiknek lila hagyma meg szalonna jut, több tiszteletet adnak egymásnak, mint ez a "család", amiben élek" - fakadt ki Dennis a Borsnak.

Azok az alakok, akik testvéreknek nevezik magukat, élik az elszigetelt életüket, és ha lenne bármi velem, inkább végignéznék, hogy meghalok, mint hogy segítenének.

A legkisebb Klapka-fiú elmondta, kereste nővérét, Sandyt, de még csak az üzeneteire sem reagál. A bátyjuk évek óta eltűnt, Nicole pedig átvette az üzlet vezetését, amelyre a többieknek nincs rálátásuk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.