3 éve

A Ripost megtudta: Csapdába csalta Curtist a Szcientológia Egyház

Úgy tudni, az egyház már régóta kerülgette az újpesti rappert, de csak januárra sikerült õt rávenni, hogy önként vonuljon be az 5 és fél hetes kamuelvonóra.

A %RIPOST% információi szerint csapdába csalta a drogfüggő Curtist a Szcientológiai Egyház, amely évek óta nemes célok mögé bújva hálózza be a kábítószereseket. Úgy tudni, az egyház már régóta kerülgette az újpesti rappert, de csak januárra sikerült őt rávenni, hogy önként vonuljon be az 5 és fél hetes kamuelvonóra.

Curtis hétfő reggel boldogan mesélt arról a Mokkában, hogy gyógyszerek és pszichológus segítsége nélkül vált egészen új emberré. Nem titkolta: olyan méregtelenítő programmal próbálták leszoktatni a drogról, ami inkább hasonlít wellnesszkúrára, mint elvonóra. Úgy fogalmazott: rengeteg vitamint fogyasztott, mindennap sportolt, és naponta 4 és fél órát (!) szaunázott, ami már önmagában is életveszélyes az emberi szervezetre, hát még ha az ember függő!

Gyanús, hogy Curtis gyakorlatilag tollba mondta azt a marketingszöveget, amivel a Szcientológiai Egyház drogelvonó központja, a Narconon próbálja magához édesgetni a segítségre vágyó kábítószereseket! A garábi drogelvonó honlapján fennhangon hirdetik a vitaminkúrát, a rendszeres sportolást és a szaunát – mint a leszoktatási módszerük három alappillérét.

Alighanem egy józan gondolkodású embert mindez azonnal kétkedéssel tölthet el. Ám egy függő, segítségre szoruló ember könnyen bedőlhet a gyors gyógyulás ígéretének.

A szakértő is megdöbbent

A %RIPOST% megkereste dr. Funk Sándor elismert addiktológust, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: vajon van remény ilyen megkérdőjelezhető módszerrel leszoktatni valakit, vagy az egész méregtelenítő program nem más, mint egy életveszélyes lehúzás?

„Orvosi szempontból semmiképp nem értek egyet ezzel a módszerrel. Az órákon át tartó szaunázást kifejezetten életveszélyesnek tartom, hiszen nagyon megterheli a keringést. Ha jól emlékszem, Curtis azt is kiemelte, hogy egy úgynevezett mentor állt mellette a kezelés során, ám arról már nem volt szó, hogy az illető egy képzett addiktológus lett volna." 

"Úgy tudom, a szcientológusok élnek ilyen módszerekkel, ami ráadásul jó sokba is kerülhet

- nyilatkozta lapunknak dr. Funk, akinek elsőre a garábi kamuközpont jutott eszébe, amikor megtudta, milyen módszerekkel kezelték Curtist.

Zacher Gábor: Ez sarlatánság!

Az ismert toxikológus is hasonló véleményen van, szerinte a szcientológusok emberek életével játszanak. A függőségek legismertebb hazai szakértője egészen pontosan így vélekedik:

Nemcsak hogy a sarlatánság kategóriájába tartozik ez a kezelés, de kimeríti a szándékos veszélyeztetés bűnügyi fogalmát is

nyilatkozta korábbi cikkünkben dr. Zacher Gábor. Szerinte a sokórányi szaunázás mellett a szcientológusok felelőtlenül nagy mennyiségben, lényegében túladagolják a niacin nevű vitamint (a sejtek energiaháztartásáért felelős, ismertebb nevén B3 vitamin).

Az orvos véleménye, hogy szakmailag semmi sem támasztja alá a drogrehabilitáció és a niacin közötti összefüggést, ráadásul a szer túladagolása veszélyes is lehet. Éppúgy, mint a szaunázás.

„A szauna a legcsekélyebb mértékben sem méregteleníti a drogfüggőket, ellenben úgy megterheli a keringést, hogy az rendkívül veszélyes lehet, még egy makkegészséges fiatal számára is, nemhogy drog- és alkoholbetegeknek. El sem tudom képzelni, hogyan lehetséges ez” -  vélekedik dr. Zacher.

A %RIPOST% egy korábbi oknyomozó riportjából az is kiderült, hogy a szervezet hamisan állította a palira vett betegeknek, hogy szerződéses kapcsolatban állnak a pásztói kórházzal. Megkeresésünkkor ezt határozottan cáfolta a kórházigazgató.

Lapunk menedzserén keresztül, e-mailben kereste meg Curtist, hogy megtudjuk: miért választotta a Narconont. Lapzártánkig nem válaszoltak kérdéseinkre.

Azt, hogy pontosan hogy dolgoznak a szcientológusok a garábi kamuklinikán a %RIPOST% szerdai számából megtudhatod! Minden részletre fény derül!

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!