
A híresség a rádiómûsorában árulta el, hogy évekkel ezelõtt gyengéd érzelmeket táplált az egzotikus szépségû modell iránt.
Saját rádióműsorában vallott arról Fiala János, hogy korábban be akarta cserkészni Görög Zitát.
A rádiósnak megtetszett a modell, ám túlzott erőszakossága nem tetszett Zitának, ezért végül nem lett semmi az afférból.
![]()
"Valaminek kapcsán még korábban szóba került Görög Zita, és akkor azt mondtam, hogy képben volt nálam, ami azt jelenti, hogy az ajtóig eljutottam, de aztán túlságosan erőszakos voltam, mint a múltamban sokszor, és nem nagyon vettem tudomásul, hogy ő repdes keresztül-kasul a világban" - mondta el a Borsnak Fiala, akinek történetére a modell egészen másként emlékezik.
"Jól fogalmazott János, én képben voltam nála" – magyarázta a lapnak Görög Zita, majd elárulta, hogy Fiala az egyik műsorába szeretett volna interjút készíteni vele, amihez a rádiós szerint szükséges volt egy előinterjú is.
"Úgy voltam vele, hogy ha ő így szeretné, akkor nagyon szívesen eleget teszek a kérésének. A Vígszínház előtt beszéltük meg a találkozót, ő pedig ott állt egy hatalmas csokor virággal."
Az volt az első kérdésem hozzá, hogy ő most randira hívott engem vagy interjúra.
"Erre azt felelte, hogy úgy gondolta, a kettőt összeköti, erre én hátat fordítottam és ott hagytam, mert szerintem egy randevúnak megvannak a szabályai. De utánam jött, majd azt mondta, hogy ne legyek már vele ennyire bunkó, és végül megszántam, tisztáztuk a dolgokat" - emlékezett a modell.
A bocsánatkérést egy kétórás séta követte, aminek során Görög Zita rengeteget megtudott tőle a XIII. kerület kultúrájáról, az épületei történelméről, azt viszont kikéri magának, hogy randiztak volna.







