tóth gabi
Csak a Ripostnak mesélt Fannival való kapcsolatáról Kiss Kató, akihez a fiatal lány gyakran látogatott el, hogy segítséget kérjen.
Több mint egy éve rejtélyes körülmények között tűnt el VV Fanni. Csupán egy biztonsági kamera rögzítette, hogy az előzetes letartóztatásban lévő B. László beteszi a lány mozdulatlan testét a kocsijának hátsó ülésére. A rendőrség azóta nyomoz, tegnap pedig meghosszabbította a bíróság a férfi előzetes letartóztatását.
A %RIPOST% megtudta: Fanni a halála előtt egy hónappal újra ellátogatott ahhoz a léleklátóhoz, akire éveken keresztül az összes titkát rábízta. De vajon Fanni miért akart segítséget kérni a túlvilágról? És miért pont a halála előtt? Otthonában kerestük fel Kiss Katót. Az asszony rögtön arról mesélt, hogy milyen jó barátja volt Fanninak, hiszen éveken keresztül járt hozzá a lány. Ám aztán hamar el is szomorodott, mivel máig nem tudja feldolgozni, hogy mi történhetett az egykori valóságshow-szereplővel.
"Amikor megismertem, nagyon kellemesen csalódtam benne. Nem olyan volt, mint amilyennek a média lefestette őt. Közvetlen, aranyos, nyíltszívű lány volt, aki tele volt tervekkel. Sosem titkolta, hogy miből él, de azt is elmondta, hogy ezt kell tegye, hogy megvalósíthassa üzleti terveit."
Igazság szerint nagyon sajnáltam őt, mert sokan bántották és tévesen ítélték meg őt
– kezdte Kató, aki a %RIPOST% napilap pénteki számában arról is mesélt, Fanni miben kérte a segítségét.