tóth gabi
Nagy felháborodást váltott ki a Ripost hétfõi leleplezõ cikke, amelyben arról írtunk, az RTL volt sztárja, Koholák Alexa és férje milyen módszerekkel próbálnak pénzt kiszedni az emberekbõl azzal hitegetve, hogy képesek - havi fixért - gyógyítani a rákot és a cukorbetegséget. A téma kapcsán a Music FM Önindító címû reggeli rádiómûsorában kérték számon a hírességet, miért is gondolja úgy, hogy van joga árulni a csodát.
Koholák Alexandra vagy ahogyan a legtöbben ismerik: ÉNB Alexa szerkesztőségünket is felháborodva kereste meg azután, hogy hétfőn egy leleplező cikket közöltünk arról a szervezetről, amelyben férjével együtt dolgozik.
A híresség magából kikelve kérte ki magának, hogy lapunk kollégái álnéven jelentkeztek be a „spirituális központjukba” és hogy a tapasztalatunk alapján kamuklinikának neveztük az általuk vezetett szervezetet.
Tette ezt úgy, hogy mindeközben a „központjuk” közösségi médiás felületein olyan hirdetések olvashatóak, hogy a „beavatási szertartásuk” által havi rendszeres fizetés mellett képesek gyógyítani, megszüntetni olyan súlyos betegségeket, mint a rák vagy a cukorbetegség.
Sőt, egy évre előre anyagi jólétet is biztosítanak, ha veszünk egy 35 ezer forintos karkötőt.
A %RIPOST% tényfeltáró cikkét Bochkor Gábor és az Önindító műsorvezetői is elképedve olvasták, és alighanem nem értették: hogyan van bárkinek mersze gyógyulást ígérni havi 5 ezer forintért mindenféle orvosi tudás nélkül.
A hókuszpókuszhoz ráadásul még személyes találkozásra sincs szükség: elég, ha a hiszékeny beteg megadja a születési dátumát és a nevét máris áramlik a gyógyító energia az úgynevezett „svájci központból”.
A téma kapcsán kollégánk is megszólalt a műsorban, ám az igazi meglepetést Alexa okozta, aki váratlanul betelefonált a rádióba.
Õ ugyanis Bochkor Gábor kérdésére - hogy ötezer forintért valójában tényleg a csodát árulják-e - kerek perec kijelentette: igen.
„Igen, nyugodtan kimondhatjuk, hogy csodát csinálunk” – vágta rá Alexa élő adásban, majd azt próbálta bizonygatni, hogy ők bizony bevonnak orvosokat a gyógyítási folyamatban.
„Mindig felhívjuk a figyelmet arra, hogy fontos, hogy az ember orvossal is konzultáljon, de szükség van a kiegészítő kezelésekre is. Nem onkológussal dolgozunk, de egy pszichológussal például rendelkezünk” – harsogta Alexa, aki arról nem beszélt, hogy milyen szakorvos irányítása mellett végzik a gyógyítást.
Ahogyan arról is homályosan fogalmazott, hogy hol is van az általuk sokat emlegetett „svájci központ” és mit is csinálnak ott pontosan.
„Jártam már Svájcban, de mivel nem tudok németül, ezért nem mentem be. Megálltam előtte. Sajnos nem voltam bent. Kint ültem az autóban vagy elmentem ebédelni, amikor a férjem ott járt. Õ 20 éven át tanulta a különféle spirituális technikákat, ezeket alkalmazza. Õ egy spirituális társaság tagja. Azért nem Magyarországról érkezik az energia, mert valamilyen szinten korlátozzák a központban, hogy ki kaphatja meg ezt a tudást” – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért kell Svájcból érkeznie az energiának a beteghez.
„Ez az egész úgy működik, hogy az építkezésünknek köszönhetően hamarosan itt Magyarországon is egy szervezetté válunk, február elején meg is lesz a központ, jogi státuszt kapunk. Mindenkinek számlát adunk mindenről” – tette hozzá a sorozatsztár, aki Bochkorék keresztkérdései után már elveszítette a türelmét.
Amikor kollégánk azt javasolta nekik, hogy talán jobb lenne, ha óvatosabban bánnának a gyógyítás fogalmának használatával a következőket mondta:
Megnyugszik a lelked, ha kiírom, hogy kiegészítő kezelésként AKÁR megszüntetheti a betegségeket orvosi kezelés mellett?
Gondolom, a ránctalanító krémek mellé is odaírják, ha kifizettél 20 ezret és mégsem működik?”
Kollégánk és a Music FM műsorvezetői egyöntetűen helyeseltek a felvetésre, így csak bízhatunk abban, ha a tevékenységüket nem is szüntetik meg, a jövőben legalább a jobb tájékoztatás miatt kevesebb hiszékeny és beteg ember kerül a látókörükbe.
A részleteket és a szakemberek véleményét olvasd el a szerdai %RIPOST% napilapban!