Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.12.27.

Nagyobb a baj, mint hittük: vigyáznia kell a legyengült Sas Józsefnek

A humorista betegsége miatt színpadra sem tud állni. Ügyelnie kell arra is, hogy ne kerüljön stresszes helyzetbe.

Hiába volt teljesen kész a Nekem nyolcvan című új, születésnapi Sas-kabaré, hiába keltek el a jegyek már előre, a bemutató és az idénre tervezett összes előadás elmarad Sas József rosszulléte miatt - írja a Blikk.

Már orvosai is figyelmeztették, hogy az életével játszik, ha nem pihen, és bár a művész tart a sztrókról, egy rövidített előadást azért elvállalt a Fészek Klub színpadán, hogy ne vesszen kárba kollégái munkája, és megünnepelhesse velük 80. születésnapját - ám ezt a fellépést is le kellett mondania.

"Már csak a vérnyomásom problémás, jól beállították gyógyszerekkel, de a stresszt, az idegeskedést továbbra sem viseli jól a szervezetem. Igyekszem mindent kiiktatni az életemből, amitől felmenne bennem a pumpa. Szelektáltam, hogy milyen tévéműsort, híreket nézek meg, s lemondtam arról az egyetlen rövidített előadásról is" - magyarázta a komikus.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”