Deák Bill Gyula: Soha nem felejtem el, honnan indultam

%RIPOST%: Péntek este stílusosan, egy Aréna-koncerttel ünnepli a születésnapját. Hogyan jött az ötlet?

Deák Bill Gyula: Fontos volt számomra, hogy egy frekventált és méltó helyen tarthassam ezt a koncertet, ahová befér mindenki, aki szeretne velem együtt ünnepelni.

%RIPOST%: Sokat készül rá?

D. B. Gy.: Nem csinálunk ebből nagy ügyet. Tegnap is próbáltunk Hobóval és Ganxstáékkal a Dürer kertben. Majd az Arénában is lesz egy beállás, végigmegyünk a műsoron, hogy technikailag is minden jól menjen. Próbák nélkül nem lehet végigcsinálni egy nagy koncertet, de az elmúlt évtizedek rutinja sokat segít. Ameddig hangom van, a Jóisten erőt ad, és nem kell szégyenkeznem a hangom miatt, addig színpadon szeretnék maradni. Ezt a hivatást csak úgy lehet végezni, ha az ember a szívét-lelkét beleadja, és tényleg szereti. Én szeretem.

%RIPOST%: A születésnapja viszont egy nappal a koncert előtt, csütörtökön van. Hogyan telik majd ez a nap?

D. B. Gy.: Alapvetően nem szeretem a születésnapokat, főleg nem a sajátomat. Biztosan nem csapok nagy bulit, persze, azért a feleségemmel és a többi családtagommal elmegyünk majd valahova vacsorázni.

%RIPOST%: Megviseli az évek múlása?

D. B. Gy.: Nem szeretem, hogy egyre több gyertya kerül a tortámra, de inkább az zavar, hogy egyre kevesebb a hajam.

%RIPOST%: Egészségügyileg hogy érzi magát?

D. B. Gy.: Köszönöm, jól. Hat évvel ezelőtt, az infarktusom után saját elhatározásból letettem a cigarettát. Azóta csak egy vagy két alkalommal gyújtottam rá, hogy rájöjjek, mennyire nem esik már jól. Ezen kívül igyekszem kevesebbet enni, mint korábban, hetente háromszor tornázom és minden nap súlyzózok. 

%RIPOST%: Sokszor megemlítette már, hogy ön nem a pénzért zenél, hanem mert ez az érzés élteti. Pedig nem mindig volt könnyű az élete...

D. B. Gy.: A pénz egy szükséges rossz, ami ahhoz kell, hogy a számlákat befizessem és a családom nyugodtan élhessen. Bátran kijelenthetem, hogy az évek során nem változtam, ugyanolyan maradtam, mint voltam. Valóban nem volt egyszerű a kezdet. Hatan laktunk egy szobában, és egy lavórban mosakodtunk. A folyosó végén volt a mellékhelyiség, és én örültem, ha kaptam egy szaloncukrot vagy egy almát karácsonykor. Nem felejtettem el, hogy honnan indultam. Kőbányán születtem, és nem költöztem el ebből a kerületből soha. Nekem Kőbánya a hazám, és büszke vagyok rá!

%RIPOST%: Az elmúlt öt évtizedben mindent elért, amit ebben a szakmában el lehet érni. Ennél már nincs feljebb, vagy ezt soha nem lehet biztosan kijelenteni?

D. B. Gy.: Sosem érdekelt, hogy meddig lehet eljutni, mindig csak a zenéléssel törődtem. A népszerűség és a rajongók egy plusz ajándék, ami természetesen nagyon sokat jelent nekem. Nálam soha nincsen rossz buli, minden koncert jó hangulatú, a rajongókat pedig nagy becsben tartom.

%RIPOST%: Ezek szerint ön nem tartozik azon előadóművészek közé, akiknek ennyi év után már terhes a rajongók hada.

D. B. Gy.: Éppen ellenkezőleg! Akármilyen fáradt is vagyok, mindig örömmel beszélgetek és fotózkodom koncert után azokkal, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek a bulimra. A tömegben mindig vannak ismerős arcok, akik évtizedek óta elkísérnek, ahová tudnak. Sokan pedig már a gyermekeiket, unokáikat is elhozzák, szóval minden korosztály megfordul a koncertjeimen. Nagyon jól esik, amikor a tizenévesek énekeli a dalaimat, ilyenkor úgy érzem, vannak még értékek.