
Két hónapja van együtt a szerelmével, jóllehet, már tizenöt éve ismerik egymást. Andi most úgy érzi, végre révbe ért.
Élete egyik legboldogabb időszakát éli Villányi Andrea, akire augusztusban talált rá a szerelem.
Választottja ráadásul nem más, mint az a férfi, aki tizenöt éven át a legjobb barátja volt. A kapcsolatuk annyira intenzív, hogy Andit élete legszebb ajándéka várta egy héttel ezelőtt, amikor hazatért amerikai útjáról.
![]()
"Amint rádöbbentünk Janival arra, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, tudtuk, hogy együtt is szeretnénk lakni. Az amerikai utazásom megerősített bennünket ebben az elhatározásban: megbeszéltük, hogy amint hazaérek, összebútorozunk. A szerelmem azonban megelőzött.
Hazafele, a reptérre menet videótelefonáltunk, amikor észrevettem az otthonában egy ismerős növényt a háttérben.
Kérdeztem, hogy mi az, mire azt mondta, hogy vásárolt néhány növényt magának. Én persze felismertem, hogy az az én kaspóm, és kérdőre vontam őt. Lerakta a telefont, majd amikor visszahívott, már a gardróbot mutatta a kamerával: az összes ruhám, cipőm és kiegészítőm ott volt szépen elrendezve, Jani pedig bevallotta, hogy a távollétemben átköltöztetett magához. Annyira meghatódtam, hogy elsírtam magam. Ez volt életem legszebb ajándéka, csodálatos érzés volt erre hazatérni" - mondta el a %RIPOST%-nak Andi, aki érzi, most végre révbe ért és kiegyensúlyozottabb, mint valaha.







