5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Felbontották az eljegyzést, végleg szakított az álompár

Felbontották az eljegyzést, végleg szakított az álompár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 10. 16. 14:35

Az énekesnõ nehéz idõszakon megy keresztül, ezért is próbálta diszkréten kezelni a szakítást.

Úgy tűnik, véget ért a népszerű álompár, Ariana Grande és Pete Davidson kapcsolata.

Nemrég még dúlt a szerelem az énekesnő és a komikus között, azonban most úgy tűnik, elmúlt a románc és a fiatalok szakítottak. Bennfentesek szerint a pár titokban, körülbelül egy hete bontotta fel az eljegyzést – írja a Daily Mail. A részletekről keveset tudni, állítólag az volt a legnagyobb gond, hogy ez „nem volt megfelelő idő” egy komoly kapcsolatra.

A két fiatal még májusban ismerkedett meg egymással, majd Pete megkérte Ariana kezét. A lány egy olyan gyűrűt kapott, amely közel 100 ezer amerikai dollárt ér. A rajongók nagyon aggódnak, mert nemrég a pár örökbefogadott egy kismalacot, azt viszont nem tudni, a jövőben ki vigyáz majd a házi kedvencre.

Valószínű azonban, hogy az énekesnőnek nagyobb baja is van ennél, hiszen az utóbbi időszak nagyon nehéz volt számára. Szeptemberben halt meg ugyanis ex-barátja, a 26 éves Mac Miller rapper. A férfit a San Fernando völgyi otthonában találták meg, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Millernek azóta problémái voltak a drogokkal, mióta szakított Arianával. A halála előtt nem sokkal összetörte a Mercedes terepjáróját, miközben ittasan vezetett, majd elmenekült a helyszínről.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.