RETRO RÁDIÓ

Ezt hallanod kell: Ez a dal a magyar énekesnő diplomamunkája

Ezt hallanod kell: Ez a dal a magyar énekesnő diplomamunkája
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2018. 09. 20. 20:20

A gyönyörû énekesnõ nemrég fejezte be tanulmányait a világ egyik legjobb zenei egyetemén. Ezzel a dallal nyûgözte le tanárait és persze a mi állunk is leesett!

Igaz, Hien már három hete feltöltötte a Berkeley egyetemre leadott diplomamunkáját, de valamiért itthon még nem igazán kapták fel a dalt és a hozzá tartozó meseklipet. Mi most viszont megtesszük, mert nagyon megérdemli! A Megasztár felfedezettje így kommentálta művét:

„Kész a diplomamunkám! Emlékszem, milyen hatás alatt voltam, amikor kislányként Disney meséket néztem. Ez a varázs nem múlt el azóta sem.  A Fantasia című Disney mese egyik legszebb szegmensét választottam ki, amire zenét szereztem, zajszinkront írtam, hangzásokat terveztem.
Az előadóművészet mellett megtaláltam a másik szenvedélyemet, amit ebben a projektben maximálisan kifejezhettem"

– kezdte az énekesnő.

„Sokszor elbizonytalanodtam, hiszen ebben a szakmában is és főleg a nagy többség férfi, így a szakomon volt dolgom pár okoskodó, irigy hímsovinisztával, akik miatt mindig kétszer annyit kellett felmutatnom. Tudjátok milyen jó érzés volt látni a fejüket, amikor a sound design tanárok azt mondták, hogy jobban tetszik nekik az én verzióm, mint az eredeti Disney?!"

– folytatta Hien, aki megköszönte  a segítséget azoknak, akik támogatták.

„Bár még sokat kell fejlődnöm, nagyon büszke vagyok erre a munkámra, mert rengeteget tanultam a folyamat alatt, hála a csodás tanáraimnak, sound designer barátaimnak!  Köszi Molnár Tomi a dalszövegért!" 

– írta közösségi oldalán Hien.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.