Létrehozva: 2018.09.10.

Ez érdekes lesz: Nőként lép színpadra a magyar divatguru

Hazánk legismertebb divatguruja megint nem fér a bõrébe és a divat világa után most színészként is megméretteti magát.

 A darab egyik különlegessége a nyíltságán túl, hogy Lakatos Márk egy 1700-as évekbeli nőt, míg partnere, Bocskor Bíborka énekesnő egy férfiként jelenik majd meg a színen. Márk barokk multimédia víziójában felcsendülnek majd átértelmezett zeneművek és dalok Purcelltől a Bizottságig.

"Tulajdonképpen a színház és színjátszás iránti vágyam jóval korábbi, mint a divat iránti szeretetem, csak valahogy az utóbbiban előbb sikerült megtalálnom a lehetőségeket és az utat. Ugyanakkor az életem hatalmas szegmensét töltötte ki eddig is a színpad világa, hiszen látvány és jelmeztervezőként már jó ideje működöm együtt színházakkal és színpadi produkciókkal. Dolgozom az Operaházzal és számos filmes produkcióval is.  Heiner Müller Kvartettje egy izgalmas kirándulás számomra, és nem tudom lesz e folytatása. Ami biztos, hogy hogy szeptember 21-én és az azt követő két napon játszunk három előadást a Trafóban”

- mesélte Márk, aki nagyon élvezi a közös munkát a Magashegyi Underground énekesnőjével.

Bíborka egyszerűen zseniális! Tökéletes köztünk a kémia.

Amellett, hogy ő egy nőies nő, a próbák alatt sikerült ezt feledtetnie velem is és így lesz ezzel a közönség is”

- nevetett Lakatos Márk, aki magyar tervezők ruháival álmodta színre a Veszedelmes viszonyok átiratából készült darabot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne