Létrehozva: 2018.09.06.

Előkerültek a papírok, hamisan vádolták adócsalással Weisz Fannit

Véglegesen megdõlni látszanak azok a vádak, miszerint Weisz Fanni és férje fizetéskor nem adtak számlát a modelliskolájukba járó növendékek szüleinek. G. Mária az egyik napilapban hetek óta állítja, hogy Fanni és férje adócsaló. Ám a Ripost megtudta, mindez nem igaz, errõl pedig írásos bizonyítékot is szereztünk!

A szövevényes ügy hetekkel ezelőtt került nyilvánosságra, amikor G. Mária, azt állította, hogy 2017 áprilisában nem kapott számlát Fanniék modellkurzusán.

Az asszony a tizenöt éves siket lányát íratta be a tanfolyamra, miután egy meghallgatás után ötvenezer forint előleget fizetett Weisz Fanni férjének, Hajmásy Péternek.

A nő azonban az első óra után úgy érezte, nem azt az oktatást kapják a tanfolyamon, amit vártak, ezért úgy döntött, kiíratja lányát a kurzusról. Állítása szerint ezután jött rá arra, hogy a korábban kifizetett előlegről nem is kapott számlát, ezért feljelentette a céget a NAV-nál. 

Az ügy azonban egészen más fordulatot vehet, most ugyanis a Ripost birtokába került a bizonyíték a számláról, amit 2017 áprilisában, G. Mária nevére állítottak ki. Ennek fényében minden jel arra mutat, hogy a nő hamisan híresztelte azt, hogy nem kapott bizonylatot.

A számlát ráadásul nem is a Weisz Fanni Stúdió Kft. állította ki, hanem egy másik modelliskola, ahol Fanni akkoriban oktatott, így a lánynak és férjének végképp nem volt köze a cég pénzügyeihez.

A részleteket olvasd el a csütörtöki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg