RETRO RÁDIÓ

Tisztázta a terhességével kapcsolatos híreket Rúzsa Magdi

Tisztázta a terhességével kapcsolatos híreket Rúzsa Magdi
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2018. 08. 03. 08:51

Az énekesnõ nemrég bejelentette, hogy 2020-ig nem lép fel Budapesten, emiatt pedig sokan rögtön azt hitték, azért, mert jön a baba.

Cáfolta a terhességéről szóló pletykákat Rúzsa Magdi! Az énekesnő nemrégiben jelentette be, hogy 2020-ig nem lép fel Budapesten, ám kiderült, ez koránt sem jelenti azt, hogy tavaly szeptemberi esküvője után máris jön a baba.

"Bennem van, hogy nagyon szeretnék már gyereket, de nagyon kell figyelnem az időzítésre. Komolyan kell vennem, hogy lekötött koncertjeim vannak, és felelősséggel tartozom a megrendelőknek. Senkit nem akarok átverni, senkit nem hagyhatok cserben. Ha jön a baba, akkor szólni fogok, de nem azért jelentettük be, hogy 2020-ig nem lesz Budapesten koncertem, mert erről lenne szó, hanem, mert egy Aréna koncertre készülünk. Ez indokolja a szünetet" - mondta el a Best magazinnak az énekesnő.

Magdi a lapnak elmondta, nagyon vágyik az anyaságra, és semmiképpen nem szeretné leélni úgy az életét, hogy ne tapasztalná meg ennek örömeit. Ezért párjával, akivel immáron nyolc éve élnek együtt, tervezik a jövőben a gyermekáldást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.