Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.05.

Nem hiszed el, mi segít az életéért küzdő magyar legendának

A szakadó esõ ellenére hosszú percekig állva tapsolt a közönség Székhelyi Józsefnek, aki két héttel ezelõtti mûtétje óta elõször állt újra színpadra.

A Jászai Mari-díjas színművész a Veres1 Színház előadásában, a Szép jó estét, Mr. Green! főszerepét játszotta dübörgő sikerrel. A nézők semmit sem vettek észre Székhelyi József gyengeségéből.

Székhelyi Józsefnek egy hete lelkifurdalása volt, mert amióta kiderült, hogy tüdődaganata van, először kellett miatta lemondani előadást. Akkor megfogadta, ilyen többet nem fordulhat elő, mert sem a színházait, sem a közönséget nem akarja cserbenhagyni. Pedig komoly gerincműtéten esett át, ami miatt még mindig gyenge. De ebből a Szép jó estét, Mr. Green! című előadás veresegyházi közönsége semmit nem vett észre. Szerencsére azt sem láthatták, hogy az előadás után, a színpad mögött egy székre rogyott a nagybeteg színész.

Ne haragudjon, az előadás után hirtelen nagyon rám tört a fáradtság

– mondta másnap a %RIPOST%-nak Székhelyi József. „A családom féltett is, sokat beszéltünk róla, hogy nem korai-e még a visszatérés. A feleségem éppen ezért a helyszínen izgulta végig az előadást. Én mindennek ellenére nem féltem és nem bántam meg, hogy elvállaltam a felkérést. A közönség szeretete segít abban, hogy pozitívan álljak a gyógyuláshoz. Most is meghatódom, ha felidézem, hogy a szakadó esőben az emberek végignézték a darabot, és utána még sokáig nem akartak leengedni a színpadról. Ennél simogatóbb érzés egy művész számára nincs. Hálás is vagyok érte a jóistennek!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz