Zelenszkij Orbán Viktor után utazott. Szánalmas próbálkozás

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.06.

Sose találod ki, hanyadik születésnapját ünnepli a TV2 sztárja

Május végén töltötte 60. születésnapját Gajdos Tamás, akit az ország a Szerencsekerék mûsorvezetõjeként ismert meg.

Az ATV híradósa a kerek jubileum alkalmából februárban fogadalmat tett, hogy a hatodik X miatt idén hat kihívást fog teljesíteni. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ennyi sportágban szeretne senior bajnoki címet szerezni.

Gajdos Tamásról köztudott, hogy rendszeresen indul bicikli, atlétikai és futóversenyeken, így nem csoda, hogy a beígért címek közül már csak egy hiányzik.

„Igazából ennek a hat kihívásnak a teljesítése csak a kitűzött cél, de már most tudom, hogy legalább tíz lesz belőle" – mondta a %RIPOST%-nak Gajdos Tamás, akit egy villanygokart versenyen értünk utol. 

"Márciusban az atlétikai fedettpályás országos bajokságban négyszáz és nyolcszáz méteres futásban is első lettem, áprilisban indultam és nyertem duatlon sprintben. Május 26-án, éppen a születésnapomon középtávú triatlon versenyen vettem részt, aztán jött a terep triatlon, és ötödikként az országúti kerékpáron nyertem a hatvan feletti kategóriában, zárásként pedig a szabadtéri atlétikai bajnokságban szeretnék nyerni. De lesz még tájékozódási futás, majd ugyanez biciklivel, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy a példámmal szeretném inspirálni az embereket, hogy sportolni kell, ez jót tesz a léleknek és a testnek is. Csak rám kell nézni, milyen jól érzem magam!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sorra semmisíti meg a terroristákat Izrael, folytatódnak a brutális csapások

origo.hu

Óriási meglepetés a Sztárban sztár leszek! döntőjében, megvan a győztes

life.hu

Napi horoszkóp 2023. december 11.: Új hét, új lendület

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Ukrajnában csak a politikai vezetés ragaszkodik a támadáshoz

life.hu

Véget ért a Sztárban sztár leszek!: ő lett a győztes

magyarnemzet.hu

Oroszországban már áram sincs, a repülőtéren melegedtek fel az emberek + videó

origo.hu

Putyin megsemmisítő csapásra készül, az ukrán hadsereg feladhatja a harcokat

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 11.: A Nyilas egyre lelkesebb, a Skorpió kényes helyzetet kezel

ripost.hu

Kiderült, hány óra alatt fő tökéletesre a kocsonya

life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

ripost.hu

Káprázik a szemünk? Két Korda György a Sztárban Sztár leszek! stúdiójában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Kulcsár Edina magyarázkodik, a kommentelők pedig felnevetnek

HŰHA

Alig takarja valami Horváth Grétát: szexi képet ad ajándékba

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Sztárban Sztár leszek!: Ő lett a győztes

HŰHA

Káprázik a szemünk? Két Korda György a Sztárban Sztár leszek! stúdiójában

HŰHA

Vilmos herceg és Katalin hercegné gyermekei elvarázsolták a világot: nincs ma aranyosabb a családi karácsonyi fotójuknál

HŰHA

„Legszívesebben a végbelén keresztül húznám ki a szívét” – Minden eddiginél nagyobb balhé robbant ki a Farm VIP-ban