
A 24 éves Fanni családja igyekszik feldolgozni a veszteséget, és megfejteni a rejtélyt: ki, miért és hogyan ölhette meg a lányt.
Az eltűnt VV Fanni unokatestvére a Borsnak elárulta: a család nem tartja kizártnak azt, amit a %RIPOST%-nak korábban nyilatkozó exnyomozó is állított, azaz, hogy a valóságshow-szereplőt bebetonozták. Senki se gondolt arra, hogy a meggyilkolt lány családja szerint nem is a gyanúsított a gyilkos!
Bár Katival, Fanni édesanyjával mostanában nem beszéltem, szerintem az egész család nevében mondhatom, hogy mi nem hisszük, hogy az előzetes letartóztatásban ülő B. László a gyilkos. Szerintünk ő csak szállító volt, aki elfuvarozta Fannit valahová, és ő az, aki úgymond elviszi a balhét
– magyarázta a lapnak Fanni unokatestvére, aki ennyi idő után kevés esélyt lát arra, hogy szerette életben van.
![]()
Nyolc hónap telt el, és én egy ideje igyekszem tudatosítani magamban, hogy Fanni sajnos, nagy valószínűséggel már nem él. Nagyon megszenvedi ezt a család, főleg az anyukája, és nagyon szeretnénk, ha végre választ kaphatnánk a kérdéseinkre
– folytatta az ifjú rokon, aki tart tőle, hogy igaz lehet a legutóbbi teória: Fannit bebetonozták.
Tavaly november óta találgatja az ország, hová tűnhetett Novozánszki Fanni. A rendőrség pénzt és időt nem kímélve, hosszú hónapok óta, éjjel-nappal kutat a lány után, akit a hatóság szerint meggyilkoltak. Az emberöléssel B. Lászlót gyanúsítják, ám most óriási fordulat történt azzal, hogy a család szerint nem a férfi gyilkolt!






