Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.29.

Óriási botrány: Svábynak és Pimasz úrnak ugrottak az állatvédők

A két tévés ártatlannak, mi több cukinak indult videója alaposan felháborította az állatvédõket. Vajon kinek van igaza?

Sváby András és Papp Gergő egy videóban tudatták az örömhírt, hogy kutyáik "egymásba szerettek" és egy rövid liezon után talán már meg is fogantak az apróságok.

A felvétel akár jól is elsülhetett volna, hiszen Csoki pajtás és Karcsika igazán aranyosak, de az állatvédők mégsem osztoztak a két híresség örömében. Svábyék videója alatt azonnal megjelentek a negatív kommentek, melyekben felelőtlen szaporítónak nevezték a tévéseket.

Sváby egy ideig állta a sarat és próbálta elmagyarázni, hogy a születendő kiskutyáknak mind lesz felelős gazdájuk, de az állatvédők csak kötötték az ebet a karóhoz. Ezután András törölte a videót, ami ennek ellenére is futótűzként terjed a világhálón.

A "frigyet" ellenzők szerint semmi szükség arra, hogy ismertségüket felhasználva adják örökbe a várható szaporulatot, hiszen a menhelyeken eközben tömegével végzik ki az árva, gazdátlan állatokat. A kommentelők egyetértenek abban, hogy ismert emberként inkább a menhelyi örökbefogadást kellene propagálniuk és nem mint szaporító kellene élen járniuk.

Íme néhány komment a szalonképesebbek közül:

"Ezeknek az ökröknek példát kellene mutatni... Idáig is utáltalak benneteket, de most már hányok is tőletek."

"Nagy csalódás nekem ez a két ember, azt hittem komolyabbak. Mindkettő nagyon jól tudja mi a helyzet kis hazánkban, és pont Õk reklámozzák a szaporítást."

A %RIPOST% megkereste Pataki Gábort az Állatmentő Liga elnökét, aki szintén nincs jó véleménnyel a Sváby-Papp-féle akcióról.

"Minden olyan közszereplőnek, akiről példát vehetnek az átlag emberek, úgy kell cselekednie ahogyan az helyes."

A házi szaporulat pedig sosem helyes!

"Alapvetően nem tudhatják, hogy a kutyák hordoznak-e örökletes betegségeket, mint ahogy azt sem, hogy valóban jó helyre kerülnek-e az utódok. Erre persze azt szokták mondani, hogy felelős gazdiknak adják majd a kicsiket, de persze azt nehezen képzelem el, hogy aztán tizenöt éven át folyamatosan ellenőrzik majd, hogy mi lett a kutyák sorsa... Ki lehet jelenteni, hogy a felelős állattartó az, aki ivartalanítja a kutyáját, ha csak nem hivatalos fajtatenyésztő"

- kezdte Pataki.

"A menhelyeken és gyepmesteri telepeken évente tizenötezer kutyát altatnak el és újabb ezrek végzik autók kerekei alatt. Jó pár évig nem lenne szükség szaporulatra, mert így ennek a folyamatnak sosem lesz vége. Ha a két híresség segítségével hamarosan megszülető kiskutyák jövőbeli gazdái inkább egy menhelyet választottak volna, ahonnan kutyát fogadhatnak örökbe, akkor a felszabaduló helyekre újabb kóbor ebek érkezhetnének."

Így több életet menthettek volna meg.

"Mindenki maga dönti el, mire használja az ismertségét, és persze számos jó példa van arra, hogy hírességek odaállnak a jó ügy mellé és az örökbefogadás mellett kampányolnak..."

- nyilatkozta az állatvédő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Két vezető munkatárs is felmondott a HVG-nél, többen átmennének a 444-hez

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete

HŰHA

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó