Létrehozva: 2018.06.18.

Nem hiszed el, mit tett az arcával a TV2 sztárja

Az énekesnõ május közepére tíz kilótól szabadult meg, majd az arca miatt sürgõsen orvoshoz fordult.

A Rising Star felfedezettjét zavarta, hogy évek óta nem tud megszabadulni plusz kilóitól, de igazán az bosszantotta, amikor megtudta, hogy párjának valójában a vékony lányok tetszenek.

Singh Viki ezért életmódváltásba kezdett, rendszeres edzeni járt és egy indiai gyógynövény segítségével sikerült látványosan lefogynia.


„Egy véletlen baráti beszélgetésen derült ki, hogy a párom számára az álomnő vékony. Tomi ugyanakkor sosem tett egyetlen negatív megjegyzést sem az alakomra, de melyik nőt ne motiválná – pláne a kapcsolata elején –, hogy a szerelme őt lássa a legszebbnek”kezdte Viki, aki arról is őszintén mesélt, hogy az ominózus beszélgetést követően gátlásossá vált a párja előtt.

Alig mertem levetkőzni előtte. Sokszor féltem, hogy zárkózottságom a végén szakításhoz vezet. A fogyásom segített, hogy ma már magabiztos nő legyek

– mesélte Viki, akinek a hirtelen súlyveszteség miatt megereszkedett a bőr az arcán.
„Muszáj volt részt vennem egy kisebb beavatkozáson, feltöltettem az arcomat. Szó szerint kifogytam az arcomból. Szétszurkálták a fejemet, de szerencsére nem fájt. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen vékony leszek, az arcom pedig üdébb és fiatalabb, mint évekkel ezelőtt. Hihetetlenül boldognak és szerencsésnek érzem magam, hogy ez velem történik, és persze büszke vagyok magamra, hogy mindezt végig csináltam” – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát