RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, mik akarnak lenni a sztárénekesnő gyerekei

Nem hiszed el, mik akarnak lenni a sztárénekesnő gyerekei
Totti
Szerző
Totti
Létrehozva2018. 06. 19. 16:05

Kozma Orsi tavaly gondolt egy merészet, és a tavalyi közös munka után újból egy DJ-vel dolgozott. A friss dal klipje pedig nagy hatással volt a gyermekeire.

Kozma Orsi a tavalyi közös siker után újabb munkát ajánlott a lemezlovas Newiknek. Az énekesnő ráadásul nemcsak az új dal remixelésére kérte fel a dj-t, hanem arra is, hogy szerepeljen a 7 nyár című dal videoklipjében.

Nagy kérdés volt a képi világ, végül Kozma Orsi menedzserének ötletére szinkronúszók szerepelnek a kisfilmben.

„A lányok éppen egy világversenyről jöttek haza, mégis vállalták a szereplést, amiért nagyon hálásak vagyunk – mondta a %RIPOST%-nak az énekesnő. – Nagyon keményen dolgoztak, elképesztő volt a teljesítményük. Pedig ugye többször is meg kellett csinálniuk egy-egy koreográfiát. Ám a végeredmény nemcsak nekik, hanem a lányaimnak is nagyon tetszik. Az ikrek, Anna és Sára így most már nem Hosszú Katinkák, hanem szinkronúszók szeretnének lenni.”

 

Kozma Orsi (@kozmaorsi) által megosztott bejegyzés,

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.