Létrehozva: 2018.06.07.

Hiába a testőrsereg: Itt egy fotó Elvis özvegyéről!

Bár a marcona testõrök mindent elkövetnek annak érdekében, hogy senki emberfia ne láthassa a legendás énekes özvegyét, a magyarokon nem fognak ki!

A világ legismertebb énekesének özvegye, Priscilla Presley kedden érkezett Budapestre, hogy díszvendégként részt vegyen az Elvis - The Wonder of Yo emlékkoncerten a Papp László Budapest Sportarénában szerda este. A színésznő a hatalmas buli előtt úgy döntött, hogy körbe- néz kicsit fővárosunkban. Olvasónk éppen arra járt, és ha nehezen is, de készített pár kockát a testőrökkel körülvett szupersztárról.

"Épp Király utca környékén bóklásztam, amikor arra lettem figyelmes, hogy nagydarab, öltönyös fickók lepik el az utcát. Kíváncsi lettem, és ahogy közelebb értem, megláttam Elvis özvegyét, amint éppen kilép a szálloda kapuján és sietve beül egy autóba”

- mondta olvasónk, akit kissé meglepett a testőrök reakciója, amikor észrevették, hogy telefonjával képeket készített.

"Bevallom, kicsit megijedtem, amikor Priscilla már az autóban ült és a testőrök felém fordultak. Látszott rajtuk, hogy nem igazán örülnek nekem.

Felemelt kézzel indultak felém, így jobbnak láttam, ha odébbállok

- árulta el Riposterünk, akinek természetesen jár a 15 ezer forint.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re