RETRO RÁDIÓ

Ezt senki sem gondolta volna II. Erzsébetről, ennyire modern uralkodó

Ezt senki sem gondolta volna II. Erzsébetről, ennyire modern uralkodó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 11. 20:50

A brit királynõ nem akar lemaradni lovai életérõl, ezért a legmodernebb technológiákat veszi igénybe, hogy mindent láthasson.

A 92 éves II. Erzsébet nem ódzkodik a modern technológiától, sőt, aktívan használja, hiszen tudja, hogy így akár a távolból is nyomon követheti kedvenc lovai életét. Az uralkodó például idén is a biztonsági kamerákhoz csatlakoztatott tableten nézte végig, ahogy telivér kancái megszülték csikóikat.

David Somers, II. Erzsébet istállóinak igazgatója árulta el, hogy amikor a lovaknál beindul a szülés, mindig értesítik a királynőt, aki a táblagépen a világ bármely pontjáról nyomon tudja követni az eseményeket. Sőt, közben Somers telefonon is közvetíti, hogy mi történik éppen a norfolki Sandringhamben található istállóban.

A királynő télen két hónapot Sandringhamben szokott tölteni, de a csikók általában tavasszal és nyáron jönnek világra, ám a kameráknak köszönhetően erről sem kell lemaradnia.

II. Erzsébet egyébkén egész életében rajongott a lovakért, első póniját, Peggy-t még a nagyapjától, V. Györgytől kapta a negyedik születésnapjára - írja a Daily Mail.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.