RETRO RÁDIÓ

Nagy a baj, mentő vitte el a moziból a népszerű magyar színészt

Nagy a baj, mentő vitte el a moziból a népszerű magyar színészt
Totti
Szerző
Totti
Létrehozva2018. 05. 03. 19:15

Két éve harcol egy eddig ismeretlen betegséggel a TV2 egykori sztárja.

Volosinovszki György először nem akarta, hogy bárki is tudomást szerezzen drámájáról, de amikor majdnem elvesztette látását, és nem tudott lábra állni, meggondolta magát. Közben egyik napról a másikra 15 kilogrammot fogyott.

Akkor már nagyon megijedt, főleg, hogy az addig felkeresett orvosok értetlenül álltak a betegségével szemben. Végül elkeseredésében egy internetes fórumon osztotta meg történetét, ahol ajánlottak neki egy specialistát.

Másnap már fel is kereste az orvost, aki a sokadik vizsgálat után megállapította, hogy a színész szervezete nem tudja lebontani a cukrot és a keményítőt. Kapott gyógyszert, ami rendbehozta a hasnyálmirigyeit. Mint később kiderült, a doki által felírt orvosság megmentette Volosinovszki Gyuri életét.

A Jóban Rosszban korábbi szereplője azt hitte, minden jól alakul, de egy hete mégis mentő vitte el a moziból, ahová barátnőjével ment. Az újabb diagnózis szerint a fiatal színész feltehetően Lyme-kórban szenved. De sajnos még mindig nem lehet tudni, hogy tényleg ez a baja a sorozatsztárnak, és azt sem, hogy egyáltalán gyógyítható-e a betegsége.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.