RETRO RÁDIÓ

Kitálalt az ügyvéd, ez történik Klapka György Vámház körúti üzletével

Kitálalt az ügyvéd, ez történik Klapka György Vámház körúti üzletével
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 05. 07. 10:15

Az Aranyember talán nem is számított arra életében, hogy keményen felépített életmûve egyszer majd senkinek sem kell már.

Hiába minden próbálkozás, eddig még nem találtak vevőt Klapka György Vámház körúti üzletházára. A család közel két hónapja hirdeti már az ingatlant, amit jóval a piaci ár alatt, 300 millió forintért kínálnak, ám komoly érdeklődő így sem érkezett még.

Az üzletet korábban az Aranyember legkisebb lánya, Sandy igazgatta, ám testvérei márciusban leváltották őt a tisztségről, majd nem sokkal később bejelentették, hogy édesapjuk egykor virágzó üzletét inkább eladják.

Mint ahogy arról néhány hete a %RIPOST% beszámolt, a család ügyvédje szerint nem találtak komoly érdeklődőt a boltra, ez pedig a Blikk információi szerint azóta sem változott.

Sem az ingatlan, sem a cég esetében nincs bejelenteni való vásárló.

Az ideiglenes állapotot meghosszabbították, tehát kizárólag eladás folyik az üzlet egyik részében, azonban a cég már nem vásárolhat fel és nem vehet zálogba semmit" - fogalmazott a család ügyvédje a Blikknek.

Az örökösödést illetően tehát kétségtelenül Klapka legidősebb fia, György járt eddig a legjobban: ő ugyan nem részesedett a cégből, de megkapta apja egyik luxusingatlanát és két autóját, amit azóta pénzzé is tett, és kiszállt a családi ügyekből.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.