RETRO RÁDIÓ

Így harcol házasságáért a magyar sztárpár

Így harcol házasságáért a magyar sztárpár
Totti
Szerző
Totti
Létrehozva2018. 05. 21. 16:30

Hat évvel ezelõtt vette feleségül Ildikót Bárdosi Sándor.

Az Európa-bajnok kapcsolatában azóta számtalan dolog történt, legalább ötször költöztek, és született két gyönyörű gyermekük. A kötelék azóta nemhogy gyengébb, még erősebb lett. Bárdosi Sándor felesége, Ildikó szerint éppen emiatt van, hogy a nehézségeket mindig legyőzik.

Amióta tavaly júniusban megszületett Maja, a kislányuk, folyamatos időzavarral küzdenek. A házassági évfordulójukat is csak egy koccintással ünnepelték meg.

Nagyon nehéz két gyerkőc mellett, hogy elég idő jusson kettőnkre is

– mondta Ildikó. – Hamar visszamentem dolgozni, bébiszitterünk, a nagyszülők sem tudnak sokat segíteni, hisz nekik is van munkahelyük. Emiatt az elmúlt évünk kőkemény volt. De harcolunk azért, hogy többet tudjunk kettesben lenni. Az időhiány és a fáradtság miatt szoktunk néha vitatkozni. Sanyi változott, régen lobbanékonyabb volt, de ilyenkor ő jön bocsánatot kérni. Egyébként úgy gondolom, addig jó, amíg vannak viták, mert addig van kapcsolat is. Mindketten imádjuk a gyermekeinket, és nagyon jó látni, hogy Sankó mennyire szereti a húgát. Ha rájuk nézek, még arról is elfelejtkezem, hogy milyen fáradt vagyok. De ahogy telnek a hónapok, egyre jobb a helyzet, szóval már csak ki kell várni, hogy magunkra is jusson elég idő.„

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.