Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.04.28.

Ebből baj lesz: Pécsi Ildikó exmenye kipakolt

Pécsi Ildikó és fia volt felesége között évek óta tart a háborúskodás. Csilla eddig nem vette fel a kesztyût, de most betelt a pohár.

Pártos Csilla elkeseredésében úgy döntött, nem hallgat tovább és elmondja, ő hogyan látja a közte és volt anyósa, Pécsi Ildikó között kialakult helyzetet. Csilla a Star magazinnak öntötte ki a szívét.

"Úgy gondolom, hogy bár szép dolog a szerelem, egy jóérzésű ember nem égethetne fel mindent maga mögött, csak azért, mert már nem szereti a feleségét, hiszen örökre marad egy bizonyos fokú felelőssége. Ha másért nem, a gyerekéért...

Jó szándékú ember nem kívánhatja a gyerekétől, hogy megtagadja az anyukáját.

Márpedig ha olyanokat ígérgetnek – és sajnos csak ígérgetnek –, hogy kisfiam te mindent megkapnál, csak az édesanyádon keresztül nem adunk semmit, akkor ezzel arra akarja kényszeríteni, hogy pusztán anyagi okból fordítson hátat az anyukájának. Micsoda dolog ez?"

- tette fel a kérdést az elhagyott asszony, akivel a család a kórházi ágyon íratta alá a hitelpapírokat.

"Mostanra ott tartunk, hogy már a gyerek tandíjában sem kapok segítséget! Én vakon megbíztam a volt anyósomban, és a volt férjemben egyaránt. Óriási butaságot követtem el, mert sok mindent aláírtam. Abban az időszakban voltam a legbetegebb, kórházban voltam. Épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy én úgy leszek adóstárs nagy értékű hitelekben, hogy közben semmi nincs a tulajdonomban.

Minden sorstársamnak üzenem, hogy legyen észnél!

- fakadt ki Pártos.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit