Szívet tépő szavakkal búcsúzott felesége Tahi Tóth Lászlótól!

Több százan álltak megrendülten Tahi Tóth László koporsója előtt. Miközben az özvegy, Kárászy Szilvia zongorajátéka szólt, egymás után érkeztek egy szál fehér virággal kezükben a művész barátai, kollégái, tisztelői.

A ravatalnál Kútvölgyi Erzsébet tolmácsolta az özvegy búcsúját, aki megrázó szavakkal köszönt el szeretett férjétől.

"Lacuskám, napfényt rendeltem neked, mert ez méltó hozzád. Az én zeném szólt és szól még neked, ezek az én hangjaim neked. És védlek és viszlek téged napfényben. Boldogság, fájdalom, groteszk humor és irónia. És mindennel szemben, tudod, színpad, zene, képek, tánc, élet. Alapvetően az egész egy misztérium, egy grandiózus haláltánc. Ez volt a harmadik beavatásom. Édesapám, édesanyám, az otthonunkban, és velem, és itt, most" - olvasta fel Kútvölgyi Erzsébet az özvegy búcsúját.

A beszéd akkor vett megrázó fordulatot, amikor Szilvia a gyászoló tömeg előtt ismertette az utolsó, kettesben töltött perceket. Ebből kiderült, hogy a Kossuth-díjas színész addig nem akart távozni erről a  világról, amíg el nem búcsúzott a feleségétől.

Az özvegy szavai fájdalmas módon szemléltetik a házaspár utolsó, együtt töltött pillanatait, amit intim módon az otthonukban tölthettek el: az utolsó napokra Szilvia hazavitte a színészt. 

"Március elejétől számítva huszonöt év együttlét után szeretett férjem, te, ami talán a legnehezebb neked, megvártál, míg hazaértem a patikából.

Én fogtam a kezed, az utolsó mosolyod és lélekvételed az enyém. Megöleltem, simogattam a holt testedet, az otthonunkban. Felfoghatatlan szűrrealitás.

Szavakkal kimondhatatlan szépségeket és persze nehézségeket éltünk meg együtt. Ha most kéne újrakezdenünk, mint már oly sokszor a huszonöt év alatt, újra és újra beléd szeretnék. Ha eljön az én időm, akkor én is itt nyugszom majd melletted. Nem félek semmitől. Rájöttem, hogy nagyon bátor vagyok. Messziről jöttem, most itt vagyok. És egyszer ugyanilyen messzire kell majd távoznom. (...) Végtelenbe ölelő szeretettel búcsúzom tőled, Lacuskám, de még találkozunk. Feleséged, Szilvi, és a családod."

A szívbemarkoló búcsú után jó barátai, Székhelyi József és Lukács Sándor köszöntek el a színésztől, majd anyaszínházának igazgatója, Eszenyi Enikő mondott beszédet, felidézve Tahi Tóth legemlékezetesebb alakításait. 

A színészt a művészparcellában, a nyilvánosság teljes kizárásával helyezték örök nyugalomra. A család kérésére biztonsági őrök tájékoztatták a sajtó képviselőit arról, hogy csak családtagokat és legközelebbi barátokat engedik a sírhoz.

A szertartást Peregrin atya fejezte be a sírnál. A koporsót fehér selyempaplannal a tetején engedték le, az özvegy a hantolást végigzokogta, közben sokszor az ég felé nézett.