Létrehozva: 2018.03.02.

Így néz ki sportolás közben a 72 éves Nagy Feró!

Ki gondolná, hogy Nagy Feró már jócskán túllépett a hetedik ikszen? A fiatalos külsõért és az elképesztõ energiáért, amit a színpadon nyújt, bizony keményen meg kell dolgoznia! Az énekes fiatalokat megszégyenítõ lendülettel rúgja a labdát a pályán.

A Beatrice sikeresebb, mint valaha! Április 7-én lesz megalakulásuk negyvenedik évfordulója, a jeles alkalmat pedig egy fergeteges Aréna-koncerttel ünnepli meg a népszerű rock csapat!

Nagy Feró már hónapokkal ezelőtt elkezdett készülni a maratoni fellépésre: fizikailag és mentálisan is fel kell turbóznia magát! A 72 éves énekes keményen dolgozik azért, hogy a legtökéletesebb formáját mutathassa majd a közönségnek öt hét múlva.

"Sok-sok mozgással próbálom fiatalítani magam. A sport az én plasztikám" – kezdte a %RIPOST%-nak a Nemzet Csótánya, aki hozzátette: nagyon jólesnek neki azok a visszajelzések, hogy sokak szerint évtizedeket letagadhatna a korából.

"A szabadidőm nagy részét sportolással töltöm. Főleg most, hogy közeledik a koncert. Muszáj javítanom az állóképességemen, hiszen egy énekesnek egy többórás fellépés alkalmával tökéletes kondícióra van szüksége ahhoz, hogy normális minőségben végig tudjon nyomni egy koncertet. Hogy nézne ki, ha levegőért kapkodnék, patakokban folyna rólam a víz, és pihennem kéne közben? Focizni járok a fiúkkal, és súlyzózni is szoktam! Igen, nekem is fáj itt-ott, de elfogadnom, hogy nem vagyok már húszéves. Ha otthon ülnék, és sajnálnám magam, akkor valószínűleg pillanatok alatt leépülnék. Ezt pedig nem engedhetem meg! A rajongóink a legjobbat érdemlik" - folytatta lapunknak Feró, aki évekkel ezelőtt még hajlamos volt a depresszióra, mostanában azonban már egyáltalán nem jelentkeznek a nyomasztó tünetek.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy tudta legyőzni a depressziót Feró, a %RIPOST% napilap pénteki lapszámából mindent megtudhatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék