RETRO RÁDIÓ

Pár éve a Playboyban vetkőzött, most politikus akar lenni a dögös színésznő

Pár éve a Playboyban vetkőzött, most politikus akar lenni a dögös színésznő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 27. 23:06

A népszerû édesanya ezúttal nem egy izgalmas szereppel került a rivaldafénybe. Megmutatja, hogy többre képes!

Nagy bejelentést tett az 51 éves színésznő, Stacey Dash. Úgy tűnik, a Spinédzserek című filmből is ismert anyuka már nem csak különféle filmszerepekben akar megmutatkozni, hanem a politikai színtéren is bizonyítani akar - írja a Daily Mail.

A republikánus Dash nagy terve ugyanis az, hogy Kalifornia 44. körzetében ő veszi át a demokratikus Nanette Barragan helyét. Tervéről persze rajongóinak is beszámolt, akik úgy tűnik, támogatják, ugyanis máris 565 ezer követője van. Stacey már beadta a hivatalos papírokat is, hogy indulhasson a kormányzóválasztáson republikánus színekben.

A színésznőt egyébként a 2000-es évek elején olyan produkciókban is láthattuk, mint a Flört a fellegekben, a Gang of Roses, valamint a CSI: A helyszínelők című sorozat. De több férfimagazinban, köztük a Playboyban is levetkőzött, vagyis ő lenne messze a legdögösebb politikus Amerikában.

 

Celeb (@celebfinder_uk) által megosztott bejegyzés,

 

(@retired_but_not_forgotten) által megosztott bejegyzés,

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.