Létrehozva: 2018.02.19.

Botrányos, amit a modell a lánya mellett művelt a kocsiban

Nem tud sok idõt töltetni tinédzser lányával Kate Moss, ezért minden alkalmat kihasznál, hogy együtt lehessenek. Bár van, amikor jobb lenne, ha nem lenne vele a gyereke...

Kate Moss vasárnap elvitte kocsikázni 15 éves lányát Mercedes 280-asában, persze ez még nem is lenne baj. A kocsiban azonban rágyújtott és ugyan az ablak le volt tekerve, 2015 óta illegális Angliában az autókban úgy dohányozni, hogy 18 év alatti fiatal is ül mellettünk.

Az elfoglalt Moss kevés időt tud Lila Grace-szel tölteni, múlt héten is a londoni divathét kötötte le a napjait a gyereknevelés helyett.

A 44 éves modell egyébként az utóbbi időben életmódot váltott és igyekszik egészségesen táplálkozni, ráadásul edzőterembe is jár, pedig sosem rajongott a testedzésért. A cigiről viszont úgy tűnik, hogy nem tud lemondani, még akkor sem, ha a gyerekét is mérgezi vele és törvényt sért – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria