
A hétszeres világ- és olimpiai bajnok sportoló utolsó mérkõzésérõl mesélt volna, de a felvételen megjelent fiatal pankrátor kihívója is.
Hajdú Péter vendégül hívta Növényi Norbit, aki nemrég bejelentette, hogy 60 évesen, 45 sportban töltött év után egy utolsó küzdelemmel búcsúzik a ringtől. Erről faggatta volna Hajdú, aki meglepetésvendégként meghívta Növényi kihívóját, a 31 éves Makai Renátót is. A fiatal pankrátor heccelni kezdte ellenfelét, ahogyan a sportágban ez bevett szokás a küzdelem előtt.
![]()
Téged néztelek ki, és le is foglak győzni
– indított Renátó, aki végig farkasszemet nézett a 60 éves világbajnokkal.
![]()
"Mit nézel rám, húzzál arrébb, vagy szerelmes vagy belém, kisgyerek? Itt, ahol semmi nem történhet, könnyen keménykedsz, de nem úgy fognak rád számolni, hogy 1,2,3, hanem hogy január, február, március…”
- kontrázott rá Növényi.
Nem kell nekünk ring, itt is lerendezhetjük!
– szólt vissza Makai. A felek ekkor már egymással szemben álltak, és egy jól irányzott atyai pofonnal elkezdődött egy olyan verekedés, amilyet hazai stúdió még nem látott.
Hogy mi történt pontosan és hogyan értékeli a brutális eseményeket Növényi Norbert, valamint Hajdú Péter, az kiderül a %RIPOST% napilap pénteki számából, amelyben további exkluzív fotók láthatók az incidensről.







