
Ennél boldogabb már nem is lehetne a Sztárban Sztár meg egy kicsi fiatal versenyzõje.
Lingura Dia, a gyönyörű hangú 13 éves lány régóta vágyott egy kiskutyára, most végre a szülei is ráálltak a dologra. Az anyukája, Krisztina és férje hónapok óta szervezték a dolgot, és múlt hét vasárnap végre megérkezett Süti.
A háromhónapos yorki kutyust a legjobbkor kapta Dia, ugyanis aznap egyedül kellett színpadra állnia a műsorban.
„Nem igazán állt hozzám közel az a dal, a koreográfiában is voltak olyan részek, például a riszálás, ami kevésbé az én világom – mondta a %RIPOST%-nak a lány. – Ráadásul attól is féltem, hogy nem tudok majd teljesíteni egyedül. Anyukám is, Keresztes Ildi is próbált megnyugtatni, de végül apukám segített a legtöbbet. Ugyanis aznap hozta el a régóta várt kiskutyát, de én nem tudtam róla. Adás előtt a próbáról egyszer csak kihívtak, és ott állt anyukám, kezében Sütivel. Annyira megörültem neki, hogy már nem is féltem annyira a produkciótól. Nagyon hamar összebarátkoztunk, én vagyok a kedvence, mindenhová jön utánam, amikor tanulok, akkor is ott fekszik mellettem. Egyszerűen imádom!”






