Létrehozva: 2017.12.13.

Újabb botrány: kiderült, kinél van Som Lajos eltűnt kalapja

Hétfõn Som Lajos unokatestvére mesélt arról, hogy eltûnt a ravatalról az a kalap, amit évtizedeken keresztül viselt. Kiderítettük, kinek a kezében volt utoljára...

A temetés után eltűnt Som Lajos kalapja és portréja - erről panaszkodott a minap a Borsnak a zenész unokatestvére, dr. Som László szerint ezek a tárgyaknak Lajos édesanyához kellene kerülniük.

A %RIPOST% is tudósított a Piramis alapítójának temetéséről, egy fotón pedig jól látszik: az özvegy, Erzsébet kezében vannak a keresett tárgyak.

Som portréja a halottszállítóba került...

Alighanem ez újabb ellentétet szül a családban, hiszen, mint ismeretes, az október 30-án elhunyt Som Lajos búcsúztatója is botrányosra sikeredett. Sem a gyászoló édesanya, sem az első feleség, Karda Bea, de a zenész egyetlen lánya, Niki sem ment el az özvegy miatt. Később már a temetés körülményei miatt ment a harc. A Piramis alapítójának családja ugyanis azt szerette volna, ha az Új köztemetőben a családi sírba helyezik végső nyugalomra szerettüket. Erzsébet azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a Farkasréti temetőbe szervezze a temetést.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár