Létrehozva: 2017.12.07.

Orvosi műhiba miatt majdnem belehalt a szülésbe a TV2 sztárja

Pallavicini Zita mindkét gyermekének születésekor komplikációk merültek föl.

Az Ázsia expressz versenyzője még most is beleborzong, ha visszaidézi a történteket. A grófnő testi fogyatékossága miatt hátránnyal indult a kalandos túrára, de társa, Cseke Katinka miatt sem adta fel a küzdelmet. De, amikor gyermekei kerültek szóba, Zita mindig elérzékenyült.

Ami nem is csoda, hiszen lánya, Lavinia tízéves, a fia, Eduárd tizenhat. Egyikük születése sem volt egyszerű.

„Mindkettő császárral született – mesélte a Bors napilapnak Pallavicini Zita. - Edu másfél hónappal előbb jött, éppen Bázelből, Svájcból repültem vissza Bécsbe. A repülőn indult meg a szülés, a reptérről egyenesen a kórházba vittek. Edu így született Ausztriában. Semmi gond nem volt azzal, hogy koraszülött volt, behozta a lemaradást. Az elején persze küzdöttünk, de aztán minden rendben lett. Lavinia tervezett császárral született, mert az orvos nem akart kockázatot, ugyanis leszakadt a placenta. A császárnál műhiba történt, elvágták a vastagbél vérellátását. Belevágtak egy artériába. A szülés után négy nappal életmentő műtétet kellett végrehajtani rajtam. Utána évekig pereskedtem, de hiába. Igen, voltak nehézségeim, majdnem belehaltam, de két fantasztikus, egészséges gyerekem van, és csodálatos dolgok történtek az életemben. És még csak a felénél tartok! Összeteszem a két kezemet.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”