tóth gabi
A Sztárban Sztár meg egy kicsi karácsonyi mûsorában elsírta magát az énekes.
Partnerével, Horváth Csengével az Edda: Ünnep című dalát adták elő, de Hevesi Tamás egy ponton leblokkolt, elfelejtette a szöveget.
Utána nagyon nehezen tudta befejezni a dalt, saját bevallása szerint, mert szégyellte magát. Õ ugyanis nagyon tiszteli az Edda frontemberét, Pataky Attilát, előtte szeretett volna tisztelegni azzal, hogy tökéletesen énekli a karácsonyi nótát. Hevesi Tamást hiába vigasztalta a zsűri, nem tudták megnyugtatni. A műsor versenyzője könnyes szemekkel ült le a többiek közé, akik egy emberként igyekeztek segíteni neki. De ő még akkor is csak ingatta a fejét.