RETRO RÁDIÓ

Egy korszak lezárult, eldőlt Benkő László sorsa

Egy korszak lezárult, eldőlt Benkő László sorsa
Bati
Szerző
Bati
Létrehozva2017. 11. 16. 12:26

Mint egy valódi rocksztár, úgy hagyta el a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáját a legendás zenész.

Nyoma sem volt annak, hogy kedden vettek le Benkő László májáról négy rosszindulatú daganatot. Nincsenek fájdalmai, és le nem hervad a mosoly a szájáról.

A Kossuth-díjas zenész arról beszélt a %RIPOST%-nak, hogy június óta most először képes őszintén nevetni. Pedig csakis orvosa sürgetése miatt feküdt be kedden a kórházba Benkő László, ő ugyanis várni akart a műtéttel az Omega decemberi nagykoncertjéig. Jól tette, hogy a szakemberekre hallgatott, hiszen szerda reggel már hálásan köszönte meg orvosának, hogy rábeszélte a műtétre. Úgy érezte reggel, mintha egy csodálatos álomból ébredt volna fel, ami után megszabadult a lelkét hónapok óta nyomasztó negatív gondolatoktól.

Újra szabad embernek érzem magam, mint egy madár, akit kiengedtek a kalitkából

– mondta boldog mosollyal Benkő László. „Június óta, amikor kíméletlen őszinteséggel az arcomba mondta a doki: maga rákos, rengetegszer lepergett előttem az életem, voltak depressziós gondolataim és egyfolytában bennem volt az a nyomasztó érzés, hogy ebbe bele is halhatok."

Hogy mire kell vigyáznia műtét után Benkő Lászlónak, és kell-e kórházba mennie-még, azt megtudod a %RIPOST% napilap csütörtöki számából. Keresd az újságárusoknál!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.