RETRO RÁDIÓ

Kiderült: ez okozta Som Lajos halálát

Kiderült: ez okozta Som Lajos halálát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 31. 08:13

Hétfõ délután a Péterfy Sándor Kórház belgyógyászatának hipertóniai osztályán tragikus hirtelenséggel elhunyt Som Lajos.

A Piramis együttes legendás alapítója július közepe óta volt az intézményben, mert nem tudta mozgatni jobb lábát. De nem csak a végtagja miatt kezelték, belső szervi és érrendszeri problémái is voltak.

Ennek ellenére Som Lajos bízott benne, hogy hamarosan hazatér. Október 1-én még a 70. születésnapját ünnepelte, igaz kórházi ágyában. Csalódott volt, mert csak egykori menedzsere köszöntötte fel a kerek évfordulón.

Információink szerint hétfő reggel a zenész még sétált a kórházban, de ebéd után leállt a keringése és belső szervei működése is, ez okozta halálát. Rögtön értesítették első feleségét, Karda Beát, aki közös lányukkal azonnal indul a kórházba. Õk már napokkal ezelőtt tudhatták, hogy nagy a baj, Niki valószínűleg apja miatt utazott haza külföldről. Az énekesnő válásuk ellenére tartotta Som Lajossal a kapcsolatot, halálhíre megrendítette.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.